Künstler


Keresztes Attila
2

Keresztes Attila

geboren: 1973. augusztus 5. (Sepsiszentgyörgy/Románia)

Rendező, színész, színészpedagógus, színigazgató.

Elemi tanulmányai végeztével Kolozsváron, a Református Kollégiumban tanult tovább. Szakmai tanulmányait 1992 és 1996 között végezte színész szakon, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ezt követően, 2011-ig ugyanebben az intézményben tanított ő is). Osztályvezető tanárai Csíky András és Spolarics Andrea voltak. 1996-tól kezdődően több…

 weiter

Aktuelle Programme


Liliom

Karinthy Színház

Molnár Ferenc nehéz ember volt. Fordítva élt: nappal többnyire aludt, későn kelt, napközben élte az írók bohém életét és…

Rendező, színész, színészpedagógus, színigazgató.

Elemi tanulmányai végeztével Kolozsváron, a Református Kollégiumban tanult tovább. Szakmai tanulmányait 1992 és 1996 között végezte színész szakon, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ezt követően, 2011-ig ugyanebben az intézményben tanított ő is). Osztályvezető tanárai Csíky András és Spolarics Andrea voltak. 1996-tól kezdődően több mint egy évtizedig tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak. Hamarosan rendezni is kezd (1998 után születnek fontosabb munkái), és a Kolozsvári Állami Magyar Színház alkalmazott rendezője lett.

Tanulmányai végeztével (1996-tól) tanársegédi állást kap a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színházművészeti Tanszékének magyar tagozatán (oktatott tantárgy: drámai gyakorlat), amit később, a kar önállósulása után is megtart. 2002-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója lesz. 2009 őszén, a nyugdíjba készülő Czintos József ideiglenesen kinevezett művészeti igazgató helyére őt hívja meg a fenntartó (akkor még a Szatmár Megyei Tanács) a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának élére. A 2009-2010-es évadban a magyar tagozat kinevezett művészeti igazgatója, tagja a színházat vezető három tagú igazgatótanácsnak. 2010 augusztusától az új fenntartó (a Szatmárnémeti Városi Tanács) Stier Péter személyében vezérigazgatót nevez ki a színház élére, a Harag György Társulat művészeti igazgatója, főrendezője azonban továbbra is Keresztes Attila marad.

Rendezett külföldön (Magyarországon és Lengyelországban is). Három nővér-rendezése UNITER-jelölést is hozott a színháznak: Bíró Józsefet (m. v.) Csebutikin megformálásáért a legjobb férfi epizódszereplő díjára jelölték.[4] 2011-ben, Lengyelországban Arany Maszk Díjjal tüntették ki. 2012 óta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója.

Díjai:
Dömötör-díj - Szeged, 2010.
BRITISH COUNCIL díj – Kortárs Brit Dráma legjobb romániai előadásáért – 2003 (Marie Jones: Kövekkel a zsebében)
Közönségdíj – Határon Túli Magyar Színházak XI. Fesztiválja, Kisvárda, 1999 (Molière: A képzelt beteg)
Złota Maska Díj (Arany Maszk) - az év legjobb rendezéséért, Lengyelország, 2011 (Witold Gombrovicz: Yvonne, burgundi hercegnő)

Ahogy tetszik

Szegedi Nemzeti Színház
  • Regisseur

Az öreg hölgy látogatása

Móricz Zsigmond Színház
  • Regisseur

Az öreg hölgy látogatása

Móricz Zsigmond Színház
  • Regisseur

Darvas-Pintér: Parasztopera

Szegedi Nemzeti Színház
  • Regisseur

Federico García Lorca: Yerma

Gyulai Várszínház
  • Regisseur

Hedda Gabler

Szegedi Nemzeti Színház
  • Regisseur

Henrik Ibsen: A nép ellensége

Gyulai Várszínház
  • Regisseur

J.B.Moliére-J.B.Lully: Úrhatnám polgár

Gyulai Várszínház
  • Regisseur

Kurázsi mama és gyermekei

Móricz Zsigmond Színház
  • Regisseur

Kurázsi mama és gyermekei

Móricz Zsigmond Színház
  • Regisseur

La Mancha lovagja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Regisseur

Liliomfi Bemutató

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Regisseur

Mélyben

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Regisseur

Molnár Ferenc-Kellér Dezső-Zerkovitz Béla: A doktor úr

Gyulai Várszínház
  • Rendező, díszlettervező

Rettenetes szülők

Móricz Zsigmond Színház
  • Regisseur

Rivalda 2011 Édes Anna

Thália Színház
  • Regisseur

Romance/Székely fonó

Győri Nemzeti Színház
  • Regisseur

Szigligeti Ede: Liliomfi

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Regisseur

Szigligeti Ede:Liliomfi

József Attila Színház
  • Regisseur

Úrhatnám polgár

Móricz Zsigmond Színház
  • Regisseur

Valaminek a második része

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Regisseur

Yerma

Móricz Zsigmond Színház
  • Regisseur

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!