Pólika-cigány sorsdráma

Kovács Apollónia a magyar és a cigány dal koronázatlan királynője.
Nemrégen ment el a földi létből. A budakalászi idősek otthonába jöttek el érte odaátról barátai: Sárközi,
Romugró meg a Zsiga, hogy az örök fénybe kísérjék a „Gelem, gelem” dalával.
Az idős, Kossuth-díjas művészről még gondozói sem tudják, hogy ki is ő valójában, hiszen férjezett
nevén mutatkozott be és szobájából nem lehet kicsalogatni. A nappaliból csak annyit hallani, hogy
egyfolytában énekel, pedig ő az utolsó hónapjait azzal tölti, hogy újra átéljen bizonyos élethelyzeteket és
megértse mi is történt az elmúlt évtizedekben valójában.
Elsősorban nem a saját életét éli újra és újra, hanem a magyarországi cigányság sorsdrámáját görgeti
sziszifuszi módon egyre magasabb és magasabb csúcsokra, ahol még az avatatlan, vagy akár az elfogult is
láthatja, micsoda mulasztásokat követett el a többség velük szemben, elsősorban azok a honfitársaink,
akik őket bűnös előítéletekkel terhelt módon kezelték. Emberi és művészi nagysága a végső
megbocsátásban csúcsosodik ki, amikor magyar és cigány anyanyelvén mindenkit megáld és a roma
eredetmonda madárszárnyain, pillekönnyedén elillan oda, ahonnan a dalai idejöttek mihozzánk.
Edith Piaf és Karády Katalin után ismét egy heroina, aki mindig közbenjárt érettünk, ha arra szükség volt.
Az előadás java részét dalok alkotják. A cigány folklór csodatévő hatású, ezt mindnyájan tapasztaltuk. A
szerb és magyar cigányok zenéje egyaránt világhírű. A magyar cigányzenét az operettek, a szerbet Emir
Kusturica filmjei tették végtelenül népszerűvé mind az öt kontinensen.