Az akkori hatóságok figyelmét is felkető, szabad és magyar gondolatiságú koncertjeik híressé váltak az ország keleti régiójában. Többszöri tagcserék után kialakult a zenekart részben ma is jellemző, szövegközpontú, rockos zenei irány. Sokan talán már nem is emlékeznek rá, de a tagjaik között volt a Tankcsapda zenekar énekese, Lukács Laci is, aki a Jantyik-testvérpáros mellett kezdte első zenei szárnypróbálgatását. Sajátos dallamvilágukat „Alföldi zene” műfaji meghatározással illetik, a zenekar első lemezének (1990) címét is idézve. Az első turné 1989-ben szerveződött, ebben az évben még Moszkvában is adtak koncerteket.
1994-ben kialakult az első tartós felállás, és az évet a Félélet című kazetta fémjelezte. A következő évben, 1995-ben a kemény munka átütő sikert hozott a zenekar számára: a Marlboro Rock in ’95 tehetségkutató fesztiválon több mint 300 zenekar közül arattak győzelmet. A nyár végén eljutottak a Marlboro nemzetközi gálájára is Svájcba, s ott olyan világsztárokkal léphettek fel, mint Bob Geldof, Neil Young és a Pearl Jam. 1996-ban az őszi-tavaszi turnét követően megjelent az Útlevél, fogkefe című lemez, melynek majdnem minden száma klasszikussá vált a rajongók körében. 1997 őszén a zenekar az USA-ba is eljutott.
A Balaton-felvidéken található Hidegkúton 2005-től a zenekar tábort szervez, koncerttel, bográcsozással, tábortűz-gitározással, hajnalig tartó beszélgetésekkel. A Csokonai-díjas PG Csoport 2006 októberében, a debreceni Lovardában ünnepelte 20 éves fennállását, egy monstre – több mint háromórás – koncerttel, melyen valamennyi volt „pégés” tag szerepelt. A koncert egyben a zenekar nagy visszatérése is lett: 2008-ban „Nem sietünk sehová” címmel megjelent a következő lemez. Az évek során felgyülemlett alkotóenergiáknak köszönhetően mindössze két nap alatt írták meg a 12 számot tartalmazó lemezt, amely a PG legérettebb albuma.
2009-ben Halmos Béla prímás, a magyar táncházmozgalom egyik atyja csatlakozik a zenekarhoz egyre gyakoribb vendégként. Ez közös munkához és áthangszerelt repertoárhoz vezetett. Ezzel a produkcióval év végére meghívást kaptak Rómába is, majd 2010 elején video- és audio-anyagon is rögzítették, „Megyek a hegyen” címmel. Ezzel a műsorral is járják az országot a nyár folyamán, nagy sikerrel. A PG Csoport 2011-ben fennállása 25. évfordulóját ünnepli, a közönség számára sok meglepetéssel és koncertekkel.
Tagok:
Jantyik Zsolt – ének
Jantyik Csaba – gitár, vokál
Fazekas László – basszusgitár
Kiss Attila – dob, ütőhangszerek
Vendégek: Halmos Béla, Lukács László, Németh Alajos, Tátrai Tibor
Megjelent lemezek:
Alföldi zene (1990)
Moulin Rouge (1992)
Félélet (1994)
Útlevél, fogkefe (1996)
Elmúlhat minden (koncertlemez 1998)
Mennyi nő (2002)
Nem sietünk sehová (2008)
Megyek a hegyen DVD/CD (2010)