Párbeszéd Koncert - Ágoston Béla és Szabó Dániel
Ágoston Béla – Szabó Dániel
A koncertsorozat harmadik előadása
Ágoston Béla – Szabó Dániel
A koncertsorozat harmadik előadása
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: 2017. April 18. Dienstag, 19:00
Új, ezúttal zenei sorozat elindítására vállalkozott a Bethlen Téri Színház. Két kiváló muzsikus, különböző hangszerek, más-más élethelyzet, más-más zenei világ, a színpadon pedig megszületik, ami addig sehol sem volt hallható. Épp ezért a havi rendszerességgel megrendezendő koncertek mindegyike valódi zenei kuriózumnak ígérkezik, de a felálláson kívül összeköti az esteket egy zenei motívum is, amely Halmos Béla széki gyűjtésében található. Mégsem klasszikus népzenei koncertekre kell számítani, hiszen a felkért előadók között a zeneművészet majd minden ága képviselteti magát.
Az áprilisi Párbeszéd résztvevői:
Ágoston Béla - szaxofonok, steel drum, ütőgardon, duda, brácsa
P. Szabó Dániel – cimbalom
Ágoston Béla zeneközelítő és Szabó Dániel cimbalomművész az elmúlt tíz évben nagyon sok közös zenei produkcióban vettek részt, melyeknek közös forrása általában a magyar népzene volt, végkifejlete pedig ennek a hagyománynak korunk különféle zenei törekvéseivel való szintézisének megteremtése. Gyakori vendégei voltak Kiss Ferenc Etnofon Zenei Társulásának, de együtt dolgoztak Szabó Enikő zenekaraiban is. Ágoston színházi zenéinek, rajzfilmzenéinek is visszatérő cimbalmosa Szabó Dániel. Ezekből kiemelkedik az egri és dunaújvárosi koprodukcióban készült táncszínházi darab, a Cigánybáró, melyet Topolánszki Tamás és Vári Bertalan koreográfusok jegyeznek.
Az I. Magyar-Kínai Zenekar és az Ágoston Küntett fellépései lettek állandó találkozási pontjaik, de Szabó Dániel volt a vendége az Ágoston vezette Zuboly zenekar tavalyi , A Magyar Népdal Napja gálaműsornak is Martonvásáron. Az Ágoston Küntett volt az egyik szereplője a Héttorony Fesztivál tavalyi eseményeinek is Sárospatakon.
Idén jelenik meg a Hunnia Records Online kiadásában az Ágoston Küntett koncert cd-je Folking címmel. Ez az első hanghordozó, mely nagyjából összefoglalja azt a közös zenei nyelvezetet, amit a Párbeszéd koncerten is igyekeznek majd megmutatni.
A koncertsorozat az NKA Halmos Béla program támogatásával valósul meg.
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Jegyár: 9000 Ft Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók, összeesküvők és megalkuvók. De mindegyikükben ott él a remény a szellem és lélek felemelkedésében.
Takács Dorina, vagyis Дeva, üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre. A fiatal előadó élő fellépései során zenekarával együtt varázsolják…
Angliai turnéját megszakítva érkezik Magyarországra a londoni West Endről a Michael®, a neves producer, James Baker legújabb nagy sikerű díjnyertes…
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!