Pál Utcai Fiúk
Nem Molnár Ferencet idézzük meg dedikálni, inkább az egyik legnevesebb alternatív rockegyüttest hívjuk el október 23-án a Pécsi Est Caféba, hiszen túl régóta nem jártak már felénk.
Nem Molnár Ferencet idézzük meg dedikálni, inkább az egyik legnevesebb alternatív rockegyüttest hívjuk el október 23-án a Pécsi Est Caféba, hiszen túl régóta nem jártak már felénk.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Thursday, October 23 2014 9:00PM
A már a harmincas éveit taposó zenekar kalandos élettörténetet tudhat maga mögött. Az 1983-as alapítása óta a füstös földalatti klubokat és sportcsarnokokat egyaránt megjárt, tagcserékkel tarkított úton tíz nagylemezt tudhatnak már maguk mögött. Az okos szövegeikkel és pörgős koncertjeikkel a magyar könnyűzenei élet elkerülhetetlen résztvevője a PUF, ne hagyjátok ki őket! A pálutcaifiúk.hu oldalukon található biográfia majdnem olyan jó olvasmány, mint a banda regény formájú névrokona, és egy finom kávé mellett el is lehet olvasni, így ezt mindenképp ajánljuk a koncert előtt beiktatni. Ami sajnos nem szerepel még benne, az a következő album. Legutóbb, a 25. születésnapjuk Petőfi Csarnokos ünneplésén mutattak be nagylemezt – a Fonogram díjra is jelölt Legelőt – a rajongók pedig azóta is epekedve várják, hogy a Balatonszepezd és Ember a parton mellett további új számok gyarapítsák a folyton turnézó zenekar életművét. Ha pedig a születésnapoknál tartunk, a 30. évfordulójukat ünneplő buli felvétele is megtalálható két részletben a honlapjukon, így a rendelkezésre álló audio-vizuális PUF adag reméljük elegendő lesz, hogy kibírjátok, amíg visszatérnek Pécsre!
A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire. Megmutatja, hogy mi nők képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a kihívásokkal - ám minden könnyebben megy öniróniával, sok nevetéssel, különösen akkor ha számíthatunk a férfiak támogatására.
Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve musical két felvonásban a Pannon Várszínház Veszprém előadása
zenedráma A Pintér Béla és Társulata valamint a Katona József Színház koprodukciója
Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz,…
A Habana Social Club zenekar Chavez Alberto Reyessel és a Tropicana Club szólótáncosaival kiegészülve világ körüli búcsú turnéja a Budapest…
Az a zenekar, amelyet Kobayashi Ken-Ichiro életében először vezényelt szülőhazája határain kívül, az a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar volt. 2024.…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.