Orgona-mesterkurzus – zárókoncert
Felavatása óta a Müpa orgonájának fontos küldetése a fiatal orgonista-generáció inspirálása és szakmai fejlődésének elősegítése.
Læs mere
Felavatása óta a Müpa orgonájának fontos küldetése a fiatal orgonista-generáció inspirálása és szakmai fejlődésének elősegítése.
Læs mere
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Onsdag, 05. Juli 2017 19:30
Ebben a szellemben a Müpa és a Zeneakadémia közös rendezésében kerül sor a nemzetközi mesterkurzusra, melynek vezetője Szathmáry Zsigmond, a Freiburgi Főiskola nyugalmazott professzora és Fassang László, a Zeneakadémia és a párizsi Conservatoire tanára lesz. A kurzus rendhagyó abból a szempontból, hogy az előzetesen beküldött felvételek alapján kiválasztott résztvevők a Müpa orgonáján tartott órák mellett nyilvános fellépési lehetőséget is kapnak. A kurzus vezetői arra vállalkoznak, hogy nyilvános órák keretében segítsék a résztvevőket a zárókoncerten megszólaló műsor előkészítésében. A közönség ezúttal bepillantást nyerhet az orgonajáték műhelytitkaiba, abba a művészi folyamatba, mely a sok ezer óra gyakorláson át vezet a pódiumra érett produkcióhoz.
Közreműködők:
Szathmáry Zsigmond, Fassang László: kurzusvezetők
a nemzetközi mesterkurzus résztvevői
“Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétel a fontos.” /Karsai Dániel/
Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a Hans Zimmer zenéje című nagyszabású műsorával. A Dűne, A Karib-tenger kalózai, Pókember 2, Sherlock Holmes, Madagaszkár, Csillagok között, A Da Vinci-kód, Pearl Harbor, Gladiátor, Mission Impossible, és a legendás Hans Zimmer sok más műve a híres Lords of The Sound szimfonikus zenekar előadásában!
A művész pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli idén és a jubileumi turnéja keretében dupla koncertet ad Budapesten!
A Habana Social Club zenekar Chavez Alberto Reyessel és a Tropicana Club szólótáncosaival kiegészülve világ körüli búcsú turnéja a Budapest…
Tombol a tavasz, vár rád a #JASZ! Fiatal társulatunk tehetséges sztárjainak minden előadását 20% bulikedvezménnyel nézheted meg évadzárás előtt!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.