MU Terminál: Karma ex machina

A kettősségekbe szorított létezés feloldásának képessége az, ami végső soron emberré tesz bennünket — nem a bizonyosság, hanem a folyamatos belső munka.

Új bemutatónk a Karma heroica és a Karma periferica című előadásokkal megkezdett, évek óta tartó kutatómunkánk utolsó állomása. Sorozatunk a sorszerűség jelentőségét vizsgálja: azt a láthatatlan szövést, amely emberi életünk mélyrétegeit hatja át, és amelyről sokszor csak utólag derül ki, hogy minden döntésünket kísérte.

A Karma ex machina a váratlan pillanatra fókuszál: arra a megingató tapasztalatra, amikor a világ – látszólag minden előzmény nélkül – belenyúl életünk menetébe. Amikor valami „kívülről” tör ránk, felborítva a megszokott ritmust, és azt üzeni: nem te irányítasz.

Előadásunk táncszínházi formában vizsgálja, miként reagálunk ezekre a véletlennek nevezett erőkre: összeroppanunk, alkalmazkodunk, vagy új mederbe tereljük a történéseket.

Vizsgálódásunk középpontjában azonban egy sokkal mélyebb kérdés áll:
Valóban rajtunk kívül születnek ezek az események?
Vagy a külső hatásoknak álcázott erők valójában saját belső világunk kivetülései?

Lehetséges, hogy a balszerencsének hitt pillanatok csupán a bennünk zajló folyamatok visszhangjai, amelyek a külvilágban öltenek testet, majd fékezhetetlen sodrásként térnek vissza hozzánk?

Ugyanakkor azt is felismerjük, hogy ha nem fogadjuk el a helyzetünket, az ellenállás és a kontrollkényszer óhatatlanul szorongást, vergődést és képmutatástól bűzös önámítást szül. A kérdés tehát elkerülhetetlen: hogyan vállaljuk tetteink és döntéseink felelősségét akkor, amikor tudjuk, hogy a legjobb úton éppen akkor járunk, ha elfogadjuk és megbékélünk az életünkkel? Hogyan lehet egyszerre felelős emberként jelen lenni és mégis meghajolni egy nálunk nagyobb rendező erő előtt, amely láthatatlanul, mégis elvitathatatlanul formálja sorsunk eseménysorát?

A Karma ex machina e feszültségből indul ki. Abból az emberi paradoxonból, amely egyszerre hív felelősségvállalásra és önátadásra. Mert hisszük: amint felismerjük saját szerepünket a történéseink alakításában, a véletlen ismét döntéssé válik, a kiszolgáltatottság pedig alkotó szabadsággá.

Alkotók / előadók: Hoffmann Adrienn, Fejes Ádám, Hoffmann-Fejes Adrienn,

Hoffmann-Fejes Róza

Videó: Kádár Péter, Lajti Balázs, Dinea László

Fotó: Kővágó Nagy Imre KNI

Támogatók: NKA, NKTK, MU Színház, Terminál Alapítvány