MU Színház: Ezüstlakodalom
„A kultúra az, ami megvéd minket a saját embertelenségünktől.”
„A kultúra az, ami megvéd minket a saját embertelenségünktől.”
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date on this page: 2016. November 21. Montag, 19:00
A MU Színház a kirekesztés témáját középpontba helyező, három civil közösséggel megvalósított Roseto – projektjének folytatásaként indította el 2015. június elsejével MU, a kultúra szigete című programját.
A projekt során színházunk nevét is adó, a kultúra bölcsőjeként emlegetett mitológiai földrész kapcsán kutattuk, mit is jelent az a szó, hogy kultúra? Képesek vagyunk-e közösségben, egymással együtt élni?
A válaszadásban előző programunk szépkorú XI. kerületi lakosaiból álló csoportjához ezúttal három vidéki település − Inárcs, Celldömölk és Tiszalúc − 60 év feletti lakosai is csatlakoztak.
A budapesti csoport résztvevői munkájuk eredményét Ezüstlakodalom címen közösségi színházi előadás formájában mutatják be az érdeklődőknek.
A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!
8:00 Kapunyitás 19:00 Dánielfy zenekar 20:30 Parno Graszt
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Miután a kétezres években meghódította az R’n’B világát – amit 14 Grammy-jelölés és egy Billboard Top 10-listás album is jelzett…
Eltűnt orvos, rejtélyes ügy, manipuláció és egy veszélyes páciens, aki talán mindent tud. Egy fordulatokkal teli történet.
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!