Programm


Aktuelle Veranstaltungen


Ticketkauf
-50%
Szép

"Pál András hangot köszörül, Rozs Tamás vonót viaszol… a hír igaz: újabb ropogós, kortárs verses-est készült el. A kiindulás ezúttal nem egy költői életmű, mint Petri György esetében, hanem maga a jelenkori magyar költészet. Köztünk élő tucatnyi magyar költő tucatnyi verse hallható szóban és dalban, előadásonként folytonosan megújuló verskínálattal.

A Kezdhetek folytatódni című est a mai napig töretlen sikerrel fut. Elhozta a MOST Fesztivál és a Kaleidoszkóp Fesztivál fődíjait. Pedig nem sok minden történik benne azonkívül, hogy Pál András verseket mond, Rozs Tamás zenél, Petri pedig hat. Elevenen. Öt év kellett ahhoz, hogy végre feleszméljünk, és kiforrjék bennünk egy újabb előadás koncepciója.

Forrásunk a kortárs magyar költészet. Formánk a kötetlenség. Nem adózunk különös tisztelettel a felkent lírának, sokkal inkább kitereljük a verslábakat a templom elé. Szállóigék és fülbemászó dallamok kelnek útra és hirdetik, hogy a költészet ma sem egy szűk, intellektuális réteg hobbija, hanem számtalan formában velünk van. A gyerek ma is felkacag egy-egy párosrímen, a reménytelen kamasz ma is tollat ragad, hogy megfogja a felfoghatatlant, és a kortárs költők ma is képesek megragadni korunk szellemét.

Az igazi kortárs nem révedez a múltba, nem ábrándoz a jövőről, hanem benne él a jelenben, és tudja, hogy ezt az előadást most kell megnézni… 

Most, mikor a vers újra divatba jött!”
Valcz Péter

Az Ördögkatlan Fesztivál és a Radnóti Színház közös előadása.

--
Az előadás időtartama: 70 perc szünet nélkül.
Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.

Follow us!


Angebote


Brooklyni mese

Belvárosi Színház

Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség,…

DIÓTÖRŐ

RaM-ArT Színház

Amikor a karácsonyfa fényei kigyúlnak, életre kel a varázslat... A Diótörő és Masa története megelevenedik a színpadon, több mint 80…

Ad

A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!