Program


MIKULÁSVONAT A GYERMEKVASÚTON

MIKULÁSVONAT A GYERMEKVASÚTON

EGYÜTT A MIKULÁSSAL!

December 3-án, szombaton, 4-én vasárnap, és 6-án, kedden vonatozzunk ismét a Mikulással!

Amennyiben gyerekjegyet vásárol ne felejtse el a kiválasztott jegyet módosítani a kosárban!

Az időpontok listája lenyitható!

Azok a gyerekek, akik rajta voltak a legelső Mikulásvonaton, mára bizonyosan a saját gyermekeikkel vesznek részt ezen a bájos családi programon. Idén éppen 20 éve hogy a Mikulás és segítői együtt vonatoznak az utasokkal december első hétvégéjén Budapest legnépszerűbb gyermekprogramján.

2016. december 3-án, 4-én és 6-án a Mikulás és segítői a krampuszok ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat hogy együtt vonatozzanak a gyerekekkel. Közös éneklés, játékok és személyes találkozás a Mikulással, aki édességekből összeállított mikuláscsomaggal ajándékoz meg minden gyereket.

 

A vonatok, mint hagyományosan a Hűvösvölgy állomásról indulnak, ahova az érkezőket a krampuszok gyermekprogramokkal és finomságokkal várják s invitálják közös táncra és játékra.

Az esemény évről évre növekvő népszerűségnek örvend, a jegyek elővételben kaphatók. Igazi hagyományőrző program a város egyik legszebb kerületében.

Az egy útra szóló ( Hűvösvölgy – Szépjuhászné – Hűvösvölgy ) részvételi jegy tizennégy éven aluli gyermekek részére 1700 Ft, a tizennégy éven felüli utasok részére 2000 Ft.

Amennyiben gyerekjegyet vásárol ne felejtse el a kiválasztott jegyet módosítani a kosárban!

A vonatok menetrend szerint Szépjuhászné állomáson fordulnak meg. Fel és leszállás csak Hűvösvölgy állomáson lehetséges. Az indulás előtt 15 perccel kérjük, szálljanak be a kocsikba, a helyfoglalás érkezés szerint történik.

Indulás Hűvösvölgy állomásról: 8:20, 9:20, 10:20, 11:20, 12:20, 13:20, 14:20, 15:20, 16:20, 17:20

Ajánló


Lindsey Stirling: Brave Enough

Papp László Budapest Sportaréna

A hegedű csodálatos hercegnője visszatér! Lindsey Stirling - a XXI. század egyik leginnovatívabb…

Lajkó Félix – Szerenádkoncert

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Lajkó Félix koncertjei mindig egyediek és megismételhetetlenek, így lesz ez most is, amikor…

Antony Jay - Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök Úr! válságkomédia Magyar változat: Faragó Zsuzsa…

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ