Program


Magyar flódni

Magyar flódni

A Kovátsműhely és a Zsidó Művészeti Napok közös produkciója a Madách Stúdióban.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Thursday, April 27 2017 7:30PM

Zenés történelem? Igen. 

Kováts Kriszta folytatja a Nádasdy Ádámmal és a Kováts Kriszta Kvintett-tel elkezdett sikeres Budapest bámészko című műsorát, amelyben felelevenítette a múlt század Budapestjét, annak legendás alakjait és helyszíneit, dalban és prózában. Most Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész segítségével és írásaival (Így szerettek ők, Igazi hősök, Merész magyarok) teszi ezt, régi és új dalokkal, művészeket és hősöket megidézve - azokat, akikre büszkék vagyunk.

 

Ők magukat hol egyszerűen magyarnak és olykor kényszerűen zsidónak vallva, meghatározták a magyar kultúrát, mint például Molnár Ferenc, Karinthy, Örkény, Szerb Antal. Többüket a Horthy rendszer gyilkolt meg zsidó származásuk miatt, bár ők magyarnak és katolikusnak vallották magukat, mint például  Radnóti Miklós. És ha visszanézünk az időben, az egyik legnagyobb 48-as hősünk Löw Lipót, a rámás csizmás rabbi, aki Veszprémben kihirdette a függetlenséget. De a pesti vicc is a kultúránk része, ahogyan az operettek (Csárdáskirálynő)  a kuplék (Weisz Adél), a magyar nóták (Seress Rezső) és a kabarék is (Alfonzó). Az esten elhangzik a leginkább irredenta dalként elhíresült Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! is, amelyről kevesen tudják, hogy két zsidó szerző alkotása és egyikük internálótáborban halt meg.

A zsidó és magyar kultúra úgy olvad össze ezekben a sorsokban, mint a flódni rétegei az ember nyelvén – elválaszthatatlanul.

 

Az új dalok zeneszerzői: Schneider Zoltán, Wolf Péter

Szövegírói: Fábri Péter, Örkény István, Radnóti Miklós

 

Film: Weininger Gabriella

Látvány: Ruttka Andrea

Szerkesztő-rendező: Kováts Kriszta

Our offer


19:00 Kapunyitás 20:00 Beton.Hofi 22:00 Krúbi Beton.Hofi Rap Artist Krúbi háromszoros Fonogram-díjas énekes, rapper, zeneszerző, szövegíró. Első dalában, a 2017 nyár elején megjelent PestiEst-ben csak úgy sorjáznak a tabutémák, ám a kifejezetten harcos kiállása, a teljesen újszerű rímképlet és a hitelesség azonnal feltűnést keltett. A bemutatkozó nagylemezén (Nehézlábérzés, 2018) Krúbi teljes fegyverzetében jelenik meg: erőteljes politizálás, szexualitás, celebek bírálata, tabudöntögető témák. A 2019-es Zárolás feloldva EP dalait a gyors befutás hátulütői, az agresszíven nyomuló rajongók, a tolakodó nők, az eredményt váró menedzserek népesítik be. A korábbinál egységesebb, komorabb hangvételű második album után 2020 augusztusától Krúbi szívizomgyulladás miatt csaknem tíz hónapig nem állt színpadra, de 2021 nyarán újra nagy sikerrel zenélt. A betegségéről szóló csaknem kilenc perces Szív című dal hamar népszerű lett. Legutóbbi, III. Krúbi című albumát éppen 29. születésnapján, 2023. november 17-én dobta piacra, többek között a Ganxsta Zolee tehet mindenről című szerzeménnyel. A korong dalait 2024 januárjában a Papp László Sportarénában tartott nagyszabású koncertjén hallgathatták meg élőben a rajongói. Beton.Hofi szabályosan berobbant a hazai újhullámos hiphop világába. A 2021 júniusában megjelent első, ‘comic sins’ c. mixtape óriási kritikai és közönség sikert aratott, a 2022-ben kiadott ‘Playbánia’ megjelenését követően, pedig egyértelművé vált, hogy Beton.Hofi az elkövetkezendő évek meghatározó könnyűzenei előadója lesz. Egyedi hangzásvilágával, (ön)reflektív dalszövegeivel, hipnotikus színpadi jelenlétével, humorával és lelkes, magukat ‘Citromale Gang’ néven aposztrofáló rajongói bázisával gyorsan, mindössze 2 év alatt bebiztosította helyét a klubok és fesztiválok nagyszínpadain, hogy aztán 2023-ban már a telt-házas Budapest Parkban lépjen fel. 2022-ben a ‘comic sins’-ért, 2023-ban pedig a Playbánia albumért Fonogram díjat nyert az év hazai rap vagy hip-hop albuma/ hangfelvétele kategóriában, Hundred Sins-el közös Bagira c. dala, pedig a 3. legtöbbet játszott magyar dal lett valaha Spotifyon. A trilógiát záró “0” c. 20 dalos lemeze 2024 tavaszán jelent meg. A lemezt áprilisban, első “aréna showján” az MVM Dome-ban mutatja be. Super Early Bird: 6500 Ft (korlátozott darabszámban) Early Bird: 7500 Ft (korlátozott darabszámban) Standard: 8500 Ft VIP: 12000 Ft (korlátozott darabszámban) VIP jegy tartalma: gyors belépés a VIP bejáraton keresztül, a koncertet közvetlenül a színpad előtt egy elkülönített nézőtéri helyről élvezheted, egyedi VIP pass és karszalag, welcome drink

Frank Wildhorn musicalje és Homonnay Zsolt rendezése a nő örök, csábító szenvedélyességét, a férfi és a nő ösztönös és csillapíthatatlan vonzalmát tárja a közönség elé, 21. századi, extravagáns környezetben.

Follow us!


Suggestions


Metropolitan-közvetítések 2024/25

Müpa Fesztivál Színház Előadóterem

A New York-i Metropolitan Opera a 2024/25-ös évadban is világraszóló élményeket, eredeti megközelítéseket és nagy találkozásokat ígér a HD-közvetítések globális…

Philippe Herreweghe és együttesei: Beethoven-est Szép

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával…

László Tolcsvay, Péter Müller and Sziámi Péter Müller's rockopera the Mary's Gospel was presented 30 years ago at the Madách…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.