Tytuł


Lajtha

Lajtha

Lajtha
A Badora Társulat a Zeneakadémia és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója





 więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Czwartek, 1 Marca 2018 19:00

Ennek a játéknak a szereplőit mind én teremtettem. Bábuk ugyanis. Nyakukban hordják a karikát, ki-ki a maga színe és neve szerint. S amíg nyakukban hordják, bizony mit sem tudnak a létről. Néha azonban, mint ma este is, midőn kedvem van játszatni őket, kiveszem nyakukból a karikát és emberré varázsolom valamennyit. Valósággal lelket lehelek beléjük. Talán több lelket is, mint más közönséges emberekben lenni szokott. Ennek folytán megesik aztán, hogy megnő bennük a jó és a rossz egyaránt, ami rendkívül tanulságos. S amellett jótékony is, mert rendszerint az történik, hogy a közönségben is megnő a velük való együttérzés. Önök is érezni fogják ezt, bizonyos vagyok benne.” (Lajtha László)

Ahogy Solymosi Tari Emőke, Lajtha László zenéjének elhivatott kutatója írta, a Capriccio az életmű „talán legvidámabb, legcsillogóbb kompozíciója, mely a magyar történelem egyik leggyászosabb, legtragikusabb időszakában, a budapesti bombázások alatt keletkezett, és egyértelműen a realitás előli belső menekülés igényét reprezentálja”.

Barta Dóra rendező-koreográfus azonban ezúttal nem a hagyományos utat járja: a Capriccio eredeti története helyett a hangsúlyt a szerző, Lajtha László személyére helyezi. Az ő élete, belső világa elevenedik meg a színpadon; a zenemű okot szolgáltat arra, hogy bepillanthassunk a mű születésének kulisszái mögé.

A háború megelevenedő képei segítségével felidézzük Lajtha életének egyik legfontosabb időszakát. Az első világháború idején még egyfajta naivitással, ártatlan lélekkel indulnak a katonák a harcba: tapasztalat híján még nem látják, hogy sorsuk óhatatlanul összefonódik az értelmetlen gyilkolással. A fiatal közlegények közt találjuk Lajtha Lászlót, aki a külvilágot kizárva, még a lövészárokban is alkot; meséje, a Capriccio a rettenetes körülmények ellenére is utat tör magának. Bajtársaival, tisztjeivel való viszonya, az átélt élmények hatása felerősödik az általa teremtett történetben. Lajtha életének későbbi szakaszaiban is ugyanazzal a szilárd, megingathatatlan hittel alkot, mint pályája elején; ellenállva minden külső támadásnak, szövi tovább a mesét. Háborúk jönnek-mennek, rendszerek váltják egymást, az ő képzelete mégis rendíthetetlenül szárnyal, átmentve szeretteit az általa alkotott világba. A fantázia és a realitás határai lassan összemosódnak, miközben Lajtha felveszi a harcot a mindkét világot pusztulásba taszító valósággal. Meséje happy enddel zárul, és bár ő ezt már nem láthatja, így győzedelmeskedik a rémisztő valóság felett.

Szokatlan vállalkozás, merész kísérlet a mű története helyett a mű alkotóját helyezni a középpontba. Lajtha László személye, életének nehézségei izgalmas alapanyagot biztosítanak ahhoz, hogy az újfajta megközelítés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

Szereposztás

Lajtha: Katonka Zoltán
Múzsa: Jurák Bettina

továbbá,

Katona, Polgár, Báróné a tulajdonos: Domán Dalma
Katona, Polgár, a Báróné unokahúga: Horváth Zita
Katona, Polgár, Molnárné a bérlő: Szőllősi Krisztina
Katona, Polgár, Molnár a bérlő: Földesi Milán
Katona, Polgár, a Balerina: Nagy Nikolett
Katona, Polgár, a Költő: Varga Lotti
Katona, Polgár, a Kapitány: Csizmadia Tamás
Katona, Polgár, az öregedő Gavallér: Szóka Roland
Illuzionista: Kőhalmi Ferenc

Dramaturg: Németh Virág
Jelmez: Kovács Andrea
Fény: Katonka Zoltán
3D művész: Bordos László Zsolt
Rendező-koreográfus asszisztens: Rujsz Edit
Közreműködik: a Liszt Ferenc Egyetem Zenekara
Vezényel: Ménesi Gergely

Rendező-koreográfus: Barta Dóra
Az előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében jött létre.

Nasza oferta


Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az imádott és az üldözött. Evita az ember.

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György dalaival, Pozsgai Zsolt átdolgozásában. Emberi drámák, sorsok, a jó és a rossz megítélése, ami olykor nem is olyan egyszerű.

Follow us!


Proponujemy również


Nyitókoncert - NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A Margitszigeti Színház a Nemzeti Összetartozás Napját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral ünnepli ez évben is. Közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész,…

29. Duna Karnevál Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A karneváli események koronája minden évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor, a külföldi és hazai táncegyüttesek közel…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.