Programm


Aktuelle Veranstaltungen



2025. december 16. 18.00 kamaraterem: Elképzelt ifjúság (2024, 84’)

„Rajtatok a világ szeme!” – így nyomasztja őket bíztatóan a világ, majd jön a „Bezzeg az én időmben!”, meg a „Már megint lázadoznak itt nekünk!”. Róluk, az ifjúságról szól a következő évad. És közben arról az ifjúságról is, amire mindannyian vágyunk, miközben állandóan kritizáljuk. Izgalmas filmek és beszélgetések várhatók.

Klubvezető: Kalmár Judit

Ruxandra Gubernat román filmje három középiskolás tinédzser életét követi nyomon: történetük a koronavírus-járvány miatt meghirdetett lezárások alatt kezdődik, és utána ér véget. Mindhárman azt latolgatják, hogy az iskola után elhagyják Romániát, de a pandémia felborítja terveiket. Személyes történetükön keresztül megismerhetjük, milyen drámákon és dilemmákon mentek keresztül azok a közép-európai fiatalok, akiknek a Covid19 idején kellett felnőniük, és miként próbálták interpretálni a körülöttük zajló eseményeket.

A vetítés után olyan, hasonló korú fiatalokkal beszélgetünk, akik Budapesten tanultak, illetve alkottak a járvány alatt.

Follow us!


Angebote


Wisdom of Happiness amerikai-svájci dokumentumfilm, 90 perc, 2025 angol nyelven, magyar felirattal

színes, magyar vígjáték, 105 perc R.: Szente Vajk SZ.: Ember Márk, Fehér Tibor, Kárpáti Rebeka

színes, magyar romantikus vígjáték, 115 perc R.: Herendi Gábor SZ.: Scherer Péter, Csányi Sándor, Balsai Mónika

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!