Kokas Dóra és Perényi Benjámin kamaraestje
A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget. mehr
A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget. mehr
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date on this page: 2017. April 23. Sonntag, 19:00
Kokas Dóra tizennégy éves korában került az egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Tizenöt éves korától három évig Bécsben tanult, majd a Zeneakadémián végezte felsőfokú tanulmányait. Számos világhírű művész mesterkurzusán vett részt és több nemzetközi, illetve hazai versenyen szerzett dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. Szólistaként 2006-ban debütált egy nemzetközi fesztivál gálakoncertjén. Perényi Benjámin tizenegy éves korától a Különleges Tehetségek Osztályában tanult, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Egyetemi tanárai mellett Kocsis Zoltán is rendszeresen segítette hangszertudásának fejlődését. 2009-ben a tőle kapott meghívásnak eleget téve játszott szólistaként a Nemzeti Filharmonikusokkal. Az est fellépői fiatal koruk ellenére mindketten kiemelkedő kamarazenei tapasztalattal rendelkeznek. Dóra a Kelemen Kvartett tagjaként számos nemzetközi vonósnégyes-versenyen ért el előkelő helyezést és a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépett fel, olyan művészek társaságában, mint Joshua Bell vagy José Gallardo. Perényi Benjámin 2007-ben lépett fel először Genovában apjával, Perényi Miklóssal, akivel azóta gyakran játszanak együtt hazai és külföldi színpadokon.
Egy magányos csavargó, akinek semmije sincs – csak a szíve. Egy árva kisfiú, aki minden szeretetre éhes. Egy hideg, szürke utcán a sors egymás útjába sodorja őket. Nincs pénzük, és életük korántsem mentes a kihívásoktól, mégis van valamijük, ami mindennél többet ér: egymás.
A Walk My World Vergilius eposzát, Aeneas és Dido tragikus szerelmi történetét kelti életre, melyben Trója és Karthágó mitikus hősei a tánc és az újcirkusz nyelvén szólnak hozzád. A minden érzékszervre ható monumentális térbe belépve egy másik valóság tárul fel: saját utadon járva fedezed fel a hősök történeteit. Istenek játszmái, ármány és szerelem szövik át a lélegzetelállító installációk világát, ahol bármi megtörténhet: rejtélyek bontakoznak ki, elbűvölő karakterek csábítanak. Az ősi, mitikus történetet illetve a mítoszokból ismert isteneket, halandókat és különös lényeket nemzetközi hírű artisták és táncművészek keltik életre.
Az 1986-ban készült, kultikus családi rajzfilm színpadi változata feledhetetlen szórakozás az egész családnak!
Áprilistól Rebecca musical az Erkelben, ahol a szerelem, titkok és egy kísérteties múlt árnyékolja be Manderley falait. Jegyek már kaphatók!
Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI - 35 év szélmalomharc - 2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome-ban újra felrajzolja…
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!