Program


Kiskalász Zenekar: Nyuszimotor

Kiskalász Zenekar: Nyuszimotor

2021 októberében jelenik meg a Kiskalász zenekar hatodik albuma, Nyuszimotor címmel. A lemezen 18 dal található, melyek évszakok szerint követik egymást és a saját dalszövegek mellett Kányádi Sándor, Móra Ferenc, Dzsida Jenő és Bartos Erika vers megzenésítéseket is tartalmaz.

Current events



Kiskalász Zenekar: Nyuszimotor

A lemezbemutató koncerten a Nyuszimotor album számunkra legkedvesebb dalai fognak megszólalni. A szülinaposokat köszöntjük a Buli van című dalban, az Üsse kőben megtanuljuk a durci-táncot, közösen kitakarítunk a Takarítós dalban, együtt száguldunk a Nyuszimotoron, megismerhetik a gyerekek Gyula lila nyulát és a Csókai csóka meséjét, és még a nyarat is megidézzük és együtt énekeljük, hogy „Újra nyár van”. Emellett természetesen a korábbi közönség-kedvenc Kiskalász dalok sem maradhatnak ki a repertoárból.

Felhívjuk tisztelt közönségünk figyelmét, hogy az eseményre történő belépés szabályai továbbra is változhatnak a kormányzati intézkedések hatására.

Follow us!


Suggestions


Szilvia Bognár - who is celebrating her birthday with this concert - is one of the most sought-after singers in…

Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen, 52 albumot, 10 könyvet…

Program: Igor Stravinsky: Jeu de cartes; Violin Concerto in D INTERVAL Igor Stravinsky: Petrushka

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Dear Customer,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept