Tytuł


Kertekalatt koncert
3

Kertekalatt koncert

A debreceni Kertekalatt 5 fiatal egyetemista srácból áll, ahol az egy zenekarra jutó Péterek és Gergők száma az országban talán a legmagasabb. A tagok gimnáziumból, illetve az egyetemről ismerik egymást és páran már zenéltek is együtt különböző formációkban korábban, de most érzik azt, hogy minden összeállt a sikerhez.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Piątek, 10 Marca 2023 19:00

A debreceni Kertekalatt 5 fiatal egyetemista srácból áll, ahol az egy zenekarra jutó Péterek és Gergők száma az országban talán a legmagasabb. A tagok gimnáziumból, illetve az egyetemről ismerik egymást és páran már zenéltek is együtt különböző formációkban korábban, de most érzik azt, hogy minden összeállt a sikerhez. 2020-ban a ’Május’ című dalukkal mutatkoztak be a nagyközönségnek és nem titkolt céljuk, hogy a legjobbak 

legyenek, mondhatni “kertek alatt” szeretnének eljutni a szakma csúcsára. Első 4 dalukkal a szakma elismerését is kivívták, hiszen a Hangfoglaló Program Induló Előadói közé kerültek. 2022-ben megjelent a bemutatkozó lemezük ’Újidők’ címen, ami pop, rock és népzenei motívumokból táplálkozik, amihez olyan személyes dalszövegek társulnak, amelyeket mindenki magáénak érezhet. A dalokra átfogóan elmondható, hogy rendkívül pozitív

kicsengésű, életigenlő hangulatot árasztanak magukból.

Nasza oferta


Május 19-én vasárnap Győrszentivánra érkezik Manuel! Élőzenekaros koncertet ad a fiatalok nagy kedvence.

A gimnáziumi zenekarként indult Amorf Ördögök a 21. századi magyar popzene egyik kulcszenekara. A koncert címe - Minibár és a Celluxbetyár - a zenekar három kiadott albumára utal.

Az ország egyik legismertebb rockzenekara az EDDA Művek 2024. július 27-én Gárdonyban, a Surfcampingben lép fel!

Follow us!


Proponujemy również


20°C felett 20% kedvezmény

József Attila Színház

Tombol a tavasz, vár rád a #JASZ! Fiatal társulatunk tehetséges sztárjainak minden előadását 20% bulikedvezménnyel nézheted meg évadzárás előtt!

Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.