Program


Karnebál

Karnebál

Caragiale figurái mintha eleve karneválra születtek volna: túlteng bennük az élet, túltengenek bennük a vágyak és az indulatok, túlteng bennük minden, kivéve egyet: az önismeretet; abból mintha egy szemernyi se jutott volna egyiküknek sem, de ez egyáltalán nem zavarja őket, sőt....  több...

Aktuális előadások





A karneválozó utcán átmenetileg megszűnik minden hierarchikus különbség és korlát, amely az embereket egyébként elválasztja egymástól, zárójelbe kerül számos parancs és tilalom is, amely normális körülmények között, vagyis a karneválon kívüli életben érvényes, s ennek következtében olyan különleges, egyszerre eszményi és valóságos kapcsolattípus lép életbe az emberek közötti érintkezésben, amilyen a megszokott rendben elképzelhetetlen. Kötetlenül familiáris, vásári érintkezés ez, amely nem ismer távolságot ember és ember között.

Ezt Mihail Bahtyin (1895 – 1975) írja, aki szovjet-orosz történész és kultúrantropológus volt, és ebbéli minőségében a karnevál fogalmának legnevezetesebb elemzőjévé nőtte ki magát. Hogy tehát a karnevál több, mint afféle évenkénti rendszeres hejehuja: nélkülözhetetlen társadalmi funkciója van, nevezetesen az eleve elrendelt társadalmi szerepek fejre (avagy talpra, nézőpont kérdése) állítása. Ja, és még egy: a zabolázatlan testiség, ezen belül kiemelten az altestiség ünneplése is a karnevál feladatai közé tartozott, bár ez utóbbi egyes aspektusai, leginkább az emésztés környékéről, a középkor, a karneválok csúcsidőszaka óta kissé hátrébb szorultak, hálistennek, tehette volna hozzá Bahtyin, de nem tette hozzá. Ám a testiség másik csatatere, a szexualitásé, mindmáig ott vibrál minden magára valamit adó karnevál homlokterében, bár ez képzavar.

Vagyis: a Pokol szervezett elszabadulása – foglalhatjuk össze Mihail Bahtyin elméletét a karneválról, jelen előadásunk címadójáról; ha nem titkos főszereplőjéről. Ion Luca Caragiale (1852-1952) valószínűleg nem olvasta Bahtyin műveit, de biztos, hogy alaposan ráérzett. Itt aztán tényleg fenekestül felfordul a világ, ami azért különlegesen érdekes, mert a Karnebál – esetleg Karneváli éjszaka, ezen a címen is játszották a darabot – a Balkánon játszódik, ahol amúgy is minden eleve fenekestül felfordítva készül, illetve jön a világra. Aki járt már ott, az tudja: csodavilág a Balkán, és roppant fazonok a lakói, minden, ám mindennek az ellentéte is megtörténhet velük – sőt, utóbbi gyakran meg is történik.

Caragiale figurái mintha eleve karneválra születtek volna: túlteng bennük az élet, túltengenek bennük a vágyak és az indulatok, túlteng bennük minden, kivéve egyet: az önismeretet; abból mintha egy szemernyi se jutott volna egyiküknek sem, de ez egyáltalán nem zavarja őket, sőt. Ellenállhatatlanabbnak, gazdagabbnak, erősebbnek, szebbnek, okosabbnak képzelik magukat maguknál – és addig-addig képzelődnek, míg a végén igazuk lesz.

A téma egyébként a szokásos: férfiak hajkurásznak nőket, nők hajszolnak férfiakat, rendőrök koslatnak civilek után; és mindeközben, mintha csak egy víg karneváli menetben lépdelnénk büszkén, ámde körbe-körbe (míg végül a saját sarkunkra nem taposunk mindahányan) – és persze, ahogy illik, álarcosan, ami alól, ahogy egyre sötétedik az éjszaka, a karnebáli, egyre markánsabban rajzolódnak ki saját, ismeretlennek vélt vagy remélt vagy rettegett vonásaink.

Szereplők:
Nae Girimea,borbély és felcser                  Bregyán Péter
Iancu Pampon                                           Ilyés Róbert
Nache Razachescu avagy Cracanel            Márton András m.v.
Adóhivatali gyakornok                                Hajdú László m.v.
Iordache, Girimea segédje                          Böröndi Bence
Felügyelő                                                  Chován Gábor
Didina Mazu                                              Bohoczki Sára
Miţa Baston                                              Spolarics Andrea
Pincér                                                       Fáncsik Roland e.h.
Álarcos nő                                                 Bakos Lilla
Zenész_ének                                             Páder Petra
Szereplő                                                   Szappanos Emese, Bliszkó Zsófia


Rendező                    Berzsenyi Bellaagh Ádám
Producer                    Szabó Ágnes
Díszlettervező             Virág Vivien, Soki
Jelmeztervező            Zöldy Z. Gergely
Szövegíró                   Parti Nagy Lajos
Dramaturg                  Kovács Kristóf
Fordító                       Réz Pál
Zene                          Márkos Albert
Zenész_tuba               Rózsa István
Zenész_harmonika      Móser Ádám, Réti Benedek
Zenész_hegedű          Tijana Stanković
Világítástervező          Kehi Richárd
Súgó                         Juhász Gabriella
Rendezőasszisztens   Barnet Mónika

Kövess minket!


Ajánló


OMEGA - Tűzvihar

Országos turné

A méltán híres és legendás OMEGA zenekar a 2019-es évet februártól májusig tartó…

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány vígjáték Fordította: Kovács Krisztina

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok