Programm


Julia Kadel Trio (D)

Julia Kadel Trio (D)

A közönség tanúja lehet a három zenész meglepő spontaneitásának, amely zenei és fizikai kölcsönhatásokban egyaránt megnyilvánul.  mehr

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: 2016. Dezember 1. Donnerstag, 21:00

Közreműködik:

Julia Kadel - zongora
Karl-Erik Enkelmann - nagybőgő
Steffen Roth - dob

Amikor két évvel ezelőtt megjelent a Julia Kadel Trio Im Vertrauen („Bizalmasan”) című albuma, a vele foglalkozó recenziók némelyike szinte filmkritikára emlékeztetett. Majd mindegyikükben szó esett a hallgató lelki szemei előtt elsuhanó képekről, melyek hol vázlatoknak, hol szélesvásznú panorámáknak tűntek. Szokatlanul erős visszajelzések voltak ezek egy fiatal jazz trió első albumáról, amelynek tagjai még nem érték el harmincadik életévüket.

Julia Kadel és két zenésztársa a dicséreteket és az azok nyomán fellépő magas elvárások nyomását ugyanazzal a lazasággal és magabiztossággal kezelték, ahogy zenéjük is szólt kezdettől fogva. Pontosan tudják ugyanis, hogy mit akarnak: „Trióként megvannak a preferenciáink, melyekhez ragaszkodunk: egyrészt hogy az én szerzeményeimet játsszuk, másrészt hogy ezekben szabadon improvizálunk; illetve hogy közben igyekszünk olyan játékmódot kialakítani, amely valahol a kettő között helyezkedik el” mondja Kadel. Über und Unter („Felül s alul”) című, a híres Blue Note kiadónál idén megjelent albumukon jól hallhatóan még mélyebbre merültek ebbe a hármasságba. „Ezúttal a hangulatok és a hangzások nagyon különbözőek. A magasságokat és mélységeket alaposan megvizsgálva többszörösen is újraértelmeztük magunkat ebben az összefüggésben. Ha megrajzolnánk egy képzeletbeli horizontot, úgy jellemezném, hogy zenénk arról beszél, ami ez alatt, illetve e fölött található. Számomra most ez a legfontosabb téma” mondta Kadel a lemez címe kapcsán.

Julia Kadel és zenésztársai, a bőgős Karl-Erik Enkelmannand és a dobos Steffen Roth számára a kompozíciók képek és élmények alkotta hangokból fejlődnek ki. „Ezúttal darabjaim többsége nagyon határozott történeten, eseményen alapul” mondja a berlini székhelyű zongorista. Julia Kadel meg van róla győződve, hogy „túl egyszerű lenne azt mondani, hogy a jazz túl bonyolult és összetett az átlagos zenehallgatók számára. Az emberek mindig képesek ’új füllel’ hallgatni dolgokat és bármilyen új hangzást megkedvelni”. A Blue Note-nál kiadott albumuk megjelenése óta Julia Kadel számos koncertet adott triójával kis klubokban éppúgy, mint nagy fesztiválokon – elég csupán a tekintélyes Jazzfest Berlin vagy az Überjazz Festival Hamburg nevét említenünk – s mindenütt pozitív visszajelzéseket kapott a közönség részéről.

Koncertjeik során a közönség tanúja lehet a három zenész meglepő spontaneitásának, amely zenei és fizikai kölcsönhatásokban egyaránt megnyilvánul. Mindenki hallja, látja, érzi, ami történik – függetlenül zenei háttérétől és irányultságától. „Nem akarom azt állítani, hogy keresztül-kasul meg akarom érteni a zenémet” mondja Julia Kadel, „egyszerűen csak ez az, amit szeretek, és ami jó érzéssel tölt el. Az egész csak úgy megtörténik.”

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 21 óráig tudjuk fenntartani! Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.
Tel: (+36 1) 216 7894

Unser Angebot


A Budafoki Dohnányi Zenekar jótékonysági koncertet ad a közel 30 éve működő Tüdőgyógyászatért Alapítvány javára, amely az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet támogatására jött létre. Az intézet az ország elismert tüdőgyógyászati centruma, elévülhetetlen érdemei vannak a légzőszervi betegségek megelőzésében, gyógyításában, valamint az ehhez köthető kutatásokban és oktatásban is. Az Alapítvány hozzájárul az intézetben zajló kiemelkedő szakmai munka minőségének támogatásához, valamint a munkahelyi környezet és feltételek fejlesztéséhez.

2024. április 27-én Fluor Tomi és Diaz a Budapest Sportarénában ünnepli meg a nagy szülinapot.

Follow us!


Angebote


Meg se kínáltak-Bödőcs Tibor könyve alapján

6SZÍN

Kocsmaária sok nevetéssel és sírással. - A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. Az…

Eric Lee-Magic Show-Francia vendégjáték

Fővárosi Nagycirkusz

Március utolsó hétvégéjén a francia Eric Lee az illuzionisták vérbeli fenegyereke, a négy alkalommal látható Magic Show című műsorában megmutatja,…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!