Programm


JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR: Falusi Mariann, Sárik Péter

JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR: Falusi Mariann, Sárik Péter

Folytatódik a Sárik Péter Trió Fonogram-díjas sikersorozata: a Jazzkívánságműsor magyarul!

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: 2024. April 17. Mittwoch, 19:00

Az új albumon a legnagyobb magyar slágerek jazzes feldolgozásai hallhatóak Falusi Mariann, Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila előadásában.

A csapat az elmúlt években több, mint száz óriási sikerű előadást adott ezzel a produkcióval. A Jazzkívánságműsor-estek igazi örömkoncertek, ahol a közönség együtt énekel a zenekarral és a hangulat olyan, mint egy jó házibulin!

A Jazzkívánságműsor koncertek 2010-ben indultak. A közönség bármilyen műfajú dalt kérhetett, a Trió pedig eljátszotta a saját stílusában.

A koncertsorozat legjobban sikerült darabjaiból ezzel együtt már négy CD jelent meg, az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint "Az év jazz felvétele", a másodikat pedig 2016-ban jelölték ugyanerre az elismerésre.

“A elején álmomban sem gondoltam volna, hogy a Jazzkívánságműsor ennyire népszerű lesz, de a koncertek során rájöttem, hogy mi a hatalmas siker titka.

Annak ellenére, hogy látszólag könnyed slágereket játszunk, a színpadról mégis sokszor igen kemény jazz szól, de LGT-be, Kovács Katiba, a legnépszerűbb előadókba ‘csomagolva’.

Így a jazzt egyébként nem kedvelők szívesen hallgatják kedvenc dalaikat, és szinte észre sem veszik, hogy jazzkoncerten vannak. A jazzrajongók ugyanakkor örömmel fogadják az új sztenderdeket, hisz a jazz hőskorában ugyanez történt: a legismertebb slágereket játszották el a jazz-zenészek, csak másképp.”

/Sárik Péter/

 

Unser Angebot


musical két részben

Lázár Ervin csupaszív, tanulságos meséi Gerner Csaba humoros és érzékeny átiratában, Gulyás Levente játékos és fülbemászó dallamaival kelnek életre a Madách Színházban, közös kalandozásra invitálva kicsiket és nagyokat egyaránt.

Világhírű bűvészek és az ország legjobb illuzionistái együtt, egy vadonatúj műsorban!

Follow us!


Angebote


Szuvidált szenvedélyek

Belvárosi Színház

Mi a gasztronómia: művészet vagy üzlet? Mi a fontosabb: a tökéletesség, vagy a nagy forgalom? Egy zseniális séf és egy…

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI

MVM Dome

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI - 35 év szélmalomharc - 2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome-ban újra felrajzolja…

Alen Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell varázslatosmusicalje Victor Hugo ikonikus regényéből, a Disney rajzfilmje alapján készült. A darab érzékenyen…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!