program


Három nővér
8

Három nővér

Csehov: Három nővér

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka.

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Søndag, 12. April 2015 15:00

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az idő is főszerepet játszik Csehov legrejtelmesebbnek tartott drámájában. A történet lassú folyamként hömpölyög, mégis feszült a maga sorsszerűségében, hiszen a szereplők egyszerre mindhárom időben léteznek: saját gyermekkoruk aktív újraélőiként, a jelen tükröződéseiként, és a jövő reménykedő várományosaiként.

Vidnyánszky Attila értelmezésében „a Három nővér elsősorban az elmúló és elmúlni mégsem tudó gyermekkor drámája. A Prozorov-ház lakói és vendégei, saját testükben, akár valami elő börtönben viselik emlékezetüket, miközben egykoron megélt sorsuk irányítja mozdulataikat. E múltra utaló jelek ugyanakkor visszafordítják az idő folyását, s a jelen cselekménye a már megélt történések kiszolgálójává válik. Erre utal az a tény is, hogy az előadás a harmadik felvonással, a tűzvésszel kezdődik.”

Az előadás első szabadtéri verziója, amely a zsámbéki rakétabázison készült, még követte a Csehov által megírt kronológiát. A ma is látható verzióban a felvonások cseréje egyfelismerésből született: míg Csehov tanúja volt a „tűzvész” előtti kornak és annak, ahogyan az a világ eltűnt, mi maiak már csak a „tűzvész” utáni korokból visszatekintve emlékezhetünk egy olyan világra, amely örökre megsemmisült. Így válik Csehov hajdani életérzése maivá. A beregszásziak Három nővérének legégetőbb, legfájóbb kérdése: mi lesz velünk?, mi lesz az életünkkel?

– A Három nővérben egyszerre használom egy széles, kiterített tér egészét, amelyben minden szereplő szinte végig jelen van – mondja Vidnyánszky Attila. – Bárhonnan nézzük a történetet, bármelyik szemszögből figyeljük is az eseményeket, a néző mindig a saját perspektíváját kapja, és eldöntheti, hogy mikor mit figyel, melyik szereplő sorsát követi. Ehhez a színpadon minden ponton hiteles színészi jelenlét szükséges. Ez nagyon izgalmas játék. A néző legnagyobb szabadsága abban van, ahol a Három nővérben egy létezés, egy állapot, egy hangulat jelenik meg a színpadon a történet helyett.

A Három nővér 2006-ban a lengyelországi Kalisz nemzetközi fesztiválján szerepelt, és Vass Magdolna a legjobb női, Trill Zsolt a legjobb férfi alakítás díját kapta, Szűcs Nelli különdíjban részesült. Vidnyánszky Attila 2009-ben a Szarvassá változott fiú, a Halotti pompa, valamint a Három nővér című drámák megrendezéséért kapta meg Moszkvában a Mejerhold-díjat. A színházi nyelv megújítóinak járó rangos elismerést, korábban olyan európai hírű rendezőknek ítélték oda, mint Krzysztov Warlikowsky, Matthias Langhoff és Krystian Lupa.

Aktuelt


A gödöllői Erzsébet királyné fénykert visszatér – még nagyobb, még fényesebb és még varázslatosabb, mint valaha.

Aronsen művének középpontjában egy kusza szerelmi történet és a megállíthatatlan olvadás áll – kérdés, hogy kit melyik fenyeget jobban. A váratlan fordulatok, a tragikomikus helyzetek, a kitörő érzelmek és a végtelen tréfák lavinaként temetik maguk alá a szereplőket..

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?

Follow us!


PÅ PLAKATEN


REBECCA Szép

Erkel Színház

Áprilistól Rebecca musical az Erkelben, ahol a szerelem, titkok és egy kísérteties múlt árnyékolja be Manderley falait. Jegyek már kaphatók!

Ad

Olasz szalmakalap Szép

Nemzeti Színház, Nagyszínpad

Több mint 150 éve hódítja meg a közönséget mindenhol a világon ez a francia féltékenységi bohózat, amit a Nemzetibe időről…

Ad

Egy amerikai kisvárosban élő egyetemista társaság minden hétvégén vacsorát ad, ahol egy-egy meghívott vendéggel vitaestet tartanak a világ megjavításának lehetőségeiről.…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.