program


Három az egyben

Három az egyben

Nyírség Táncegyüttes előadása.

A Csokonai és Prima Díjas Nyírség Táncegyüttes az utóbbi évek legsikeresebb táncszínházi műsorait mutatja be egy este, egy előadásban.

 Læs mere

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Onsdag, 18. Maj 2011 19:00

A „Három az egyben” című műsorban „A ti unokáitok vagyunk”, az „Utóirat” és a „Dalra, táncra, maskarára! című táncjátékok legszebb pillanatait élhetik át a nézők: az első részben a keresztelőtől a hagyományok átadásáig jelennek meg az emberi élet fontosabb eseményei, a másodikban a katonáskodáshoz kapcsolódó emlékek, érzések és mozdulatok villannak fel, a harmadikban pedig a bővérű humorral átszőtt farsangi népszokások elevenednek meg.

Közreműködik: a Szikes Zenekar és barátai

Aktuelt


Az özvegy Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával éli a húszas évek Londonjának felső tízezer-beli életét. A kényelmüket szolgáló szakácsnő, az inas, a komornyik, a szobalány legalább olyan színes egyéniség, mint a ház urai.

Szophoklész: Oidipusz király című drámája nyomán írta: Pintér Béla

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


WICKED Szép

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér

A Broadway történetének egyik legsikeresebb darabja idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Színpadon mutatkozik be, Szente Vajk rendezésében az Erkel produkciójában.

Ad

Szentpéteri Csilla & Band – Temperamento Szép

Várkert Bazár, Öntőház udvar

Szentpéteri Csilla zongoravirtuóz és zenekara egy különleges koncertre hívja a közönséget, ahol a klasszikus mesterművek és a lüktető ritmusok találkoznak…

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.