Programm


Görög Ibolya: Mindennapi protokoll

Görög Ibolya: Mindennapi protokoll

Aktuelle Veranstaltungen



Görög Ibolya, akit országunkban a protokoll-nagyasszonyaként tartunk számon, áprilisban Siófokra látogat. Ezúttal a hétköznapi, harmonikus együttélésünk megvalósításában igyekszik a közönsége segítségére lenni.

Előadás címe: Mindennapi protokoll  

Bizony a mindennapi életünkben is fontos szerepet játszanak a viselkedési szabályok, az életünk sikeressége, a harmónia megteremtése nagyban múlik ezek ismeretén és betartásán.

Ibolya üzenete a közönségének:  

A másfél órás előadás nagyon kevés idő, hogy mindent el tudjak mondani, de az alapokat gondosan áttekintjük. A résztvevők választ kaphatnak a következő kérdésekre: 

-       Fontos-e, hogy mi van rajtunk, hogyan ülünk, vagy a lényeg a fejünkben lévő tudás? 

-       Azt tudjuk, hogy az első találkozásnál eldől sok minden. De, hogy milyen a jó kézfogás, vagy kell-e egyáltalán kezet fogni? Kinek jár ki a kézcsók és hogyan? Kivel szabad tegeződni, kivel kell magázódni?

A fenti kérdések megválaszolásán túl, még sok-sok a hétköznapi életünket érintő hasznos információra, sok humorra, nevetésre és egy vidám, jó hangulatban eltöltött estére számíthatnak mindazok, akik eljönnek Görög Ibolya protokoll tanácsadó siófoki előadására. Ne hagyják ki!

Kapunyitás: 17:30h

Előadás kezdete: 18:00h

Előadás időtartama: 90 perc, szünet nélkül.

Follow us!


Angebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!