Géniuszok - Andrea Palladio
Ludmann Mihály művészettörténész előadása
Ludmann Mihály művészettörténész előadása
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2024. január 9. kedd, 18:00
Andrea Palladio olasz építész a XVI. század egyik legjelentősebb alkotója volt. Művei szűk térségben, Velencében és környezetében épültek fel. Ezek között középületek, templomok, paloták és legnagyobb számban villák voltak. Műveiben a késő reneszánsz szerkesztő elve és tiszta arányai meghatározóak. Nagyon jelentős hatást gyakorolt kortársaira és még a későbbi évszázadok építészetére is. Ebben az eszményi arányok alkalmazásán kívül az is szerepet játszott, hogy műveiben jelen volt fő építészeti elve: a kényelem, tartósság és szépség együttese. A kedveltművészettörténeti sorozat vetített képekkel illusztrál előadásán ebbe a világba nyerhetünk betekintést.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
A Terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc „A kezdetekkor így hívtunk magunkat, és úgy tűnik, A terepasztal lovagjai még mindig velünk élnek…”
Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók, összeesküvők és megalkuvók. De mindegyikükben ott él a remény a szellem és lélek felemelkedésében.
Több mint 150 éve hódítja meg a közönséget mindenhol a világon ez a francia féltékenységi bohózat, amit a Nemzetibe időről időre visszatérő Silviu Purcărete állít színpadra. Az abszurd és groteszk látásmódjáról is ismert világhírű román rendező elképzelései szerint készülő előadás egyszerre ígérkezik önfeledt vígjátéknak és színházi ínyencségnek.
A nyughatatlan hódító, a szabad életű sevillai nemes története számtalan szerzőt inspirált már. Aleksandar Popovski mostani rendezése A Mester és…
A közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen keringők is helyet…
Zenedráma két részben Choderlos de Laclos regénye nyomán.
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!