program


Faust

Faust

Charles Gounod
Faust

A St. Petersburg Chamber Opera vendégelőadása

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Søndag, 29. Marts 2020 19:00

Szentpétervár a világ egyik legnagyobb pezsgésű és kínálatú opera-, valamint balettfővárosa. Nem elég említeni a híres operaházat, amely ma már újra eredeti cári nevét, a Mariinszkijt viseli, és letette a helyi kommunista vezetőét, Kirovét. De az 1860-ban nyitott gyönyörű történelmi ház mellé modern koncertterem és egy újabb operaház is épült, a Mariinszkij, mindez pedig eszünkbe juttatja New York Lincoln Centerét. Ugyanakkor önálló balettszínházak is léteznek, némelyik saját iskolával együtt működik XXI. századi épületben – ilyen például a mi repertoárunkon is szereplő koreográfus, Boris Eifman társulata, színháza és iskolája. Idén ősszel pedig azt is megtapasztaljuk a szentpétervári vendégjáték során (Mozart: A kairói lúd), hogy működik ott kamaraopera is, ahol redukált zenekarral, de teljes elánnal énekelve mennek az előadások. Az orosz társulat két este erejéig most Budapesten is bemutatja darabjait, éppenséggel két francia operát eredeti nyelven. Produkcióikban a látvány – a viszonylag kicsi anyaszínházi színpadméret ellenére is – kulcsszerepet játszik LED-falak, grafikák és animációk használatával, de az éneklés megszokott, magas színvonalú orosz kultúrájával sem maradnak adósak. Gounod francia nagyoperája bő száz éve nem hiányozhat egy magára valamit is adó operatársulat repertoárjából, és a mai napig egyike a legtöbbet játszott operáknak.

Évad szereposztás

Karmester
 
Maxim Valkov
 
Faust
 
Sergey Aleschenko / Vsevolod Kalmykov
 
Mefisztó
 
Yuri Borschev
 
Margit
 
Tatiana Kalchenko
 
Wagner
 
Anton Morozov
 
Valentin
 
Egor Chubakov
 
Siébel / Kleopátra
 
Larisa Pominova
 
Márta / Lais 
            Natalia Vorobyeva
 
Közreműködik a
 
Szentpétervári Kamaraopera Zenekara és Énekkara

 

Alkotók

Librettó Johann Wolfgang von Goethe: Faust (1. rész) alapján
 
Michel Carré / Jules Barbier
 
Rendező
 
Yuri Alexandrov
 
Látványtervező
 
Vyacheslav Okunev
 
Világítástervező
 
Irina Vtornikova
 
Korrepetítor
 
Yana Zubova
 
Karigazgató
 
Igor Pototskiy
 
Koreográfus
 
Nadezhda Kalinina
 
Videó
 
Daniil Bakalin

 

Bemutató
 
2017. május 27.

 

Aktuelt


A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 41 éve állít emléket az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak, a középkori Európa egyik legfontosabb eseményének. E három napon látványos lovagi tornák, pompás királyi menet és esti fáklyás felvonulás, vásár és koncertek várja az idelátogatókat, és természetesen a méltán híres királyi palota, gyönyörű reneszánsz kertje és a Salamon-torony is újra pezsgő középkori élettel telik meg. Szeretettel várjuk Önöket 2026-ban is Palotajátékokra, hogy együtt idézhessük fel azt az utánozhatatlan középkori hangulatot, melynek egyik hiteles helyszíne Visegrád!

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Vadító éjszakák

Belvárosi Színház

A katalán szerző világsikerű komédiája számos filmfeldolgozás után először szerepel magyar színpadon.

Egri Szabadtéri Várszínház

Egri Vár

Az Egri Szabadtéri Várszínház koncertekkel és különleges előadásokkal vár, ahol a zene, a színház és a történelmi környezet egyedi hangulatban…

Ad

Az Elvált Nők Klubja - a kultfilmhez hasonlóan- egy fergeteges musical három nő történetéről, akik kénytelenek újra felépíteni saját életüket.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.