Ernst Theodor Amadeus Hoffmann: DIÓTÖRŐ

„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!”

"Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá” - mondja a nyolcadikos Pierre Anthon, majd kisétál az osztályteremből, felül egy szilvafára, hogy onnan kiáltsa világgá az élet hiábavalóságát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, ezért tárgyakat kezdenek gyűjteni, "fontos dolgokat", amelyekért érdemes élni. Egy bicikli, amelyre évekig spórolt a tulajdonosa, egy napló, egy lány hosszú haja... A játéknak induló bizonyítás azonban hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Mindenki sebezhető lesz, mindenkitől elveszik, ami a legfontosabb neki, miközben a "Fontos Dolgok Halma" egyre nő, és lassan mindent bekebelez.

Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és a teátristák fantáziája.