Programm


Érintés paradoxon • Artus - Goda Gábor Társulata

Érintés paradoxon • Artus - Goda Gábor Társulata

Két ember egy pontban összeér. Ez a pont most már közös, itt találkoznak. Megérintődnek. Megérintve lenni annyi, mint valami kivételesen érzékeny, intim, mély állapotba kerülni. Ebben a pillanatban valami igazán fontos, valami lényegi történik. Belül valami megmozdul, megváltozik.  mehr

Aktuelle Veranstaltungen


Ticketkauf
Szép

Az ember életében ekkor új időszámítás kezdődik. Aki érintett, az már nem objektív. Inkább őszinte. És sérülékeny. Az érintés átjárja, megragadja az ember lényét, lényegét, és szelíden vagy erőteljesen, de átveszi az irányítást. Végre. Ezért nagy a felelőssége annak, aki megérint valakit, legyen az testi, érzelmi, művészi vagy szellemi érintés.

Ami megérinthet: egy kéz, egy zene, egy film, egy könyv, egy eszme, a természet látványa, egy szó, egy mosoly vagy tekintet… Mi az, hogy érintés?

Fizikai szinten,amikor két test összeér, valami bizonyosan érintkezik, hiszen érezzük. De mi érintkezik? Mi találkozik mivel? Test a testtel, vagyis az anyag az anyaggal találkozik?

Az anyag atomi részecskékből áll, melyek egymás körül keringenek, miközben köztük relatíve óriási tér van. Egy atomban arányaiban több a tér, mint az atomi részecskék összessége. Amikor két test, két anyag találkozik, az atomi részecskék sosem találkoznak, csak megközelítik egymást, míg köztük ott az üres tér. De akkor mi ér össze, amikor összeérünk? Mit érzékelünk, ha nem is érünk össze? Az üres teret.

Az érintés maga a kettőnk közti tér. Fúga a csempék között. Elválaszt vagy összeköt?

Ami elválaszt, az összeköt. Ami összeköt, az elválaszt. Elválaszt és összeköt. A fúgában találkozunk.

Az érintés parányi méretű helye, tere = egy tágas mező, ahol találkozhatunk, ahol megtörténhetünk...

Az előadás műfaja: Artus.

A mozdulatok, a szavak, az akciók, a képek, a zene mind egyetlen és közös irányba mutatnak: belülre, középre –, amerre haladva talán érintettekké válhatunk. (Goda Gábor)

Alkotó előadók: Bakó Tamás, Egyed Bea, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta

Zenészek: Morzsa Róbert, Ölveti Mátyás, Patkós Dániel, Rovó Anna, Zombola Péter

Videótechnika: Juhász András, Lukács Mihály

Kreatív technika: XORXOR

Zeneszerző: Zombola Péter

Tér: Sebestény Ferenc

Installációk: Bodóczky Antal

Jelmezterv: Lőrincz Kriszta

Fényterv: Kocsis Gábor

Produkciós asszisztens: Fazekas Anna

Rendező-koreográfus: Goda Gábor


Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.

Follow us!


Angebote


Recirquel: IMA Szép

Müpa Sátor

Újra Budapesten az IMA, az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadóművészeti produkciója: a Recirquel immerzív újcirkusz előadása szeptemberben a Müpa Sátorban.

Spiró György: Szappanopera

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Szentendrei Teátrum, 6SZÍN

Ki a zsidó? Mi az, hogy zsidó? Budapesten, egy Holokauszt-kárpótlási ügynök csönget be egy nőhöz. A darab olyan tabukat tör…

A muzsika hangja a zenés színházi irodalom egyik legsikeresebb darabja, amelyből világhírű film is született, a benne szereplő dalok pedig…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!