Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely
dráma
A drámaíró Gorkij világhírét az Éjjeli menedékhely (Na dnye - A mélyben, 1902) alapozta meg. Az orosz cím az élet mélyére zuhant emberek sorsára utal, melyet a szerző nem felülről, kívülállóként, atyáskodó, hamis, szánakozó sajnálattal vagy átromantizálva fest meg, de nem is részvétlenül.
Az éjjeli menedékhelyen a társadalom számkivetettjei tengetik életüket: Klescs, a lakatos, aki büszke arra, hogy munkásember, és nem akar a naplopó csavargók közé süllyedni, a nagybeteg Anna, Klescs felesége, aki urától csak ütlegeket, s az élettől gyógyíthatatlan tüdőbajt kapott, Szatyin, aki húga védelmében megölt egy gazembert, s börtönbüntetése letöltése után már csak ide jöhetett, a Színész, akinek „organizmusát" megmérgezte az alkohol, Vaszka Pepel, a tolvaj, aki ki akar szabadulni innen... S ebbe a világba érkezik Luka, az idős vándor, aki mindegyikük életének fontos szereplője lesz. Ki ez az ember? Bölcs tolsztojánus, akinek szép szavai segítenek elviselni az élet nehézségeit? Illúziókeltő hazudozó, aki megakadályozza az igazság kirobbanását, és annak megtisztító erejét? Több, mint száz éve vitatkoznak ezen a darab olvasói, nézői. Mi az igazság? Milyen az ember? Hogyan lehet becsületesnek, tisztességesnek maradni a kegyetlen és részvétlen világban? Máig a lelkiismeretünk mélyén parázsló kérdések.
(Egri Péter nyomán)
A szerző
Makszim Gorkij igazi neve Alekszej Makszimovics Peskov, szül. 1868-ban Nyizsnyij Novgorodban. Cipészinas, szentképfestő, hajókukta, hordár, rakodómunkás, írnok, péksegéd. Gyermekkora óta olvas, ír, írói pályáját 1892-ben kezdi el. A forradalommal szemben való állásfoglalása többször változott, 1921-1932-ig Capri szigetén élt, majd visszatért hazájába, és ott halt meg 1936-ban.
„Azoknak a megfigyeléseimnek az összegzése ez a darab, amelyeket csaknem húsz esztendőn át a 'lecsúszott emberek' világában tettem. Nemcsak a csavargókat, az éjjeli menedékhelyek lakóit s általában a lumpenproletariátust számítom ide, hanem az értelmiségiek egy részét is, akiket megzavart, megcsalt, megsértett és megalázott az élet sok balsikere."
(Makszim Gorkij)
A rendező
Valló Péter 1950-ben született Budapesten. Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. 1972-ben végzett rendező szakon. Rendezett Budapest szinte valamennyi színházában és számos vidéki városban. A Radnóti Színház főrendezője. A kaposvári nézők a 2011/2012-es évadban láthatták a Stúdióban az általa rendezett Tisztogatást.
„A főiskolán Nádasdy Kálmán mindig azt mondta, az ember negyvenéves koráig állandóan dolgozzon. Én ehhez tartottam magam, aztán meg valahogy úgy maradtam. Ez talán alkati kérdés. Ez az alkat egy szakma képviselőjéé, amely szakma dolga olyan magas színvonalú színházi előadások létrehozása, melyeket meg is néznek az emberek. ... Minden alkotómunka hátterében ott áll az ember gyerekkora és neveltetése. Ott húzódik egy meghatározott környezet és annak története, múltja. Azt tapasztaltam, hogy életem semmilyen rezdülése,
megnyilvánulása nem volt hiteles olyankor, amikor erről a környezetről s benne magamról megfeledkeztem. Akkor dolgoztam jól, akkor fogalmaztam pontosan, amikor a biztos tudásomra építettem. Biztos tudásom pedig egyvalamiről van: a saját életemről."
(Valló Péter)
PEPEL: Mondtam neked, abbahagyom a tolvajlást! Bizonyisten abbahagyom! Ha kimondtam - meg is teszem. Én írni-olvasni tudok... Dolgozni fogok... Az öreg is mondja, Szibériába jószántából menjen az ember... Menjünk oda, jó? Azt hiszed, nem unom én ezt az életet? Eh, Natasa! Tudom én... Látom én! Azzal vigasztalom magamat, hogy a többiek többet lopnak, mint én, és mégis tisztességgel élnek... De ez énrajtam nem segít. Ez hiábavaló! Nem szánom a bűnömet... és a lelkiismeretben én nem hiszek. De egyet érzek: másképp kell élni! Jobban kell élni! Úgy kell élni, hogy az ember tisztelhesse önmagát...
LUKA: Ez helyes, fiam! Adja az Úr neked. Ehhez segítsen Krisztus. Így van ez: az ember tisztelje önmagát...
PEPEL: Én gyerekkorom óta tolvaj vagyok. Mindenki mindig így beszélt velem. Vaszka... te tolvaj... tolvajok fia, Vaszka. Úgy? Hát jó, legyen úgy. Ha tolvaj, akkor tolvaj. Értsd meg, csak azért is tolvaj lettem, bosszúból. Attól lettem tolvaj, hogy soha senki másként nem nevezett... Te nevezz másként... Natasa. Jó?
NATASA (szomorúan): Nem hiszek én... semmiféle beszédnek... És ma olyan nyugtalan vagyok. A szívem elszorul... Mintha várnék valamit. Hasztalan volt ma beszélned, Vaszilij...
(részlet a műből)