Programm


EDDA musical - A KÖR
6

Aktuelle Veranstaltungen



A Várudvari Nyári Színház és a Csiky Gergely Színház koprodukciója

 

Mindannyian az életünk körforgásának közepén állva arra gondolunk, hogy mi lett volna, ha máshogy döntünk, ha más emberek vesznek körbe, ha máshogy alakul a sorsunk…

A KÖR egy messziről indult fiatalember felnőtté válásának története, a tavaly 50 éves EDDA Művek zenekar legnagyobb slágereivel, ami visszarepít minket abba a korba, amikor még nem tud az ember dönteni, hogy a szerelem az első, a pénz, vagy a banda?! Lehet-e együtt minden? A nézőknek, ebben az előadásban biztosan…

A történetnek és az EDDA-daloknak olyan ereje van, amely óriási hitet adott nekünk abban, hogy sikeres és méltó lesz a bemutató az EDDA hihetetlen életművéhez. Az EDDA 50 turnéhoz kapcsolódva egy nagyszabású, A Kör című EDDA MUSICAL bemutatására került sor 2024. augusztus 8-9-10-én a Szigligeti Várudvarban. Rocktörténeti pillanatnak lehettünk tanúi, mindhárom előadás végén hosszú percekig tartó álló vastaps, ováció, fogadta a művészeket a 24 EDDA dalt tartalmazó szerelmi történetet követően, amelynek a végén a szerzők, Pataky Attila, Gömöry Zsolt és Oravecz János is feltűntek a színpadon. Óriás LED falak, 16 táncművész, igazi Harley-Davidson motor, pirotechnika, új hangszerelés, valamint többek között Nagy Szilárd, Réthy Zsazsa, Kovács Áron, Ragány Misa, Fedor Kyra, Pataky Gergő, Kautzky Armand gondoskodott a lélekemelő előadás sikeréről, amelynek koprodukciós partnere a Csiky Gergely Színház. Egy musicalben jó esetben két-három sláger van. Ezzel szemben A Kör kuriózumnak tekinthető, hiszen 24 Edda-sláger csendül fel benne. Olyan dalok, amelyeket mindig velünk együtt énekel a közönség. A finálé pedig igazi koncert hangulatot idéz, ami szintén nem megszokott a musicalek világában.

 

 

 

„Egy ez a tábor és egy ez a szív

Egyetlen érzés, és egy ami hív

Van néhány dal, amit csak mi tudunk

Amíg ők szólnak, boldogok vagyunk”

 

Follow us!


Angebote


Szegedi Szabadtéri Játékok 2026 Szép

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér

Szegedi Szabadtéri: ahol zene és kaland találkozik! Hősök hajnala, A 3 testőr, Cinefonic, Carmen és Wicked hazánk legnagyobb színpadán!t.

Ad

– legenda két részben, ősbemutató –

A Csillagszeműek - immár hagyományosan - egy napon két évzáró gálaműsort adnak a Hagyományok Házában.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!