program


Don Sanche - műismertető

Don Sanche - műismertető

Liszt Ferenc: Don Sanche

Kreatív közösségi zenehallgatás

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Torsdag, 11. Maj 2017 15:00

1825. október 17-én, a Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című opera párizsi ősbemutatóján a közönség szűnni nem akaró tapssal várta, hogy az akkor 13 éves (!) zeneszerző színpadra lépjen. A hangos siker ellenére a Grand Operában összesen négy előadást ért meg az előadás, majd újabb százötven évig nem is mutatták be Liszt Ferenc egyetlen, teljes egészében ránk maradt operáját. Az ok banális: egészen 1903-ig azt hitték, hogy a partitúra megsemmisült az egykori párizsi Opera épületét sújtó tűzvészben. Az operát 1977-ben egy londoni együttes mutatta be először színpadon, és 1997-ben készült el az első CD-felvétele. A 2011-es Liszt évben a Szegedi Nemzeti Színház vállalkozott az első magyarországi szcenírozott előadásra, Anger Ferenc rendezésében, és még abban az évben Miskolcon Katharina Wagner színrevitelében is bemutatták az operát. Liszt ifjúkori zsengéjében a címszereplő lovag hiába vár bebocsáttatásra a szerelem kastélyába, a varázsló Alidor birtokára csak a viszontszeretettek léphetnek be...

Aktuelt


Frank Wildhorn musicalje és Homonnay Zsolt rendezése a nő örök, csábító szenvedélyességét, a férfi és a nő ösztönös és csillapíthatatlan vonzalmát tárja a közönség elé, 21. századi, extravagáns környezetben.

A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


SopronFest

Sopron - Lővérek

2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben.

IL VOLO 2024

MVM Dome

Tavaly már a Budapest Aréna is szűknek bizonyult, ezért – közkívánatra – 2024-ben az MVM Dome színpadára érkezik a világhírű…

4 900 Ft
MET 2024/2025 - Giuseppe Verdi: Aida Køb Billetter

Aida Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 220 perc, 2025 olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.