Program


Csézy XMAS koncertshow

Csézy XMAS koncertshow

2017. december 19-én a Kongresszusi Központban kerül megrendezésre Csézy – XMAS című koncertshowja. Csézy XMAS koncertshowja három részből épül fel, ahol a swing hangzásvilágú dalok mellett, a saját új album dalai és karácsonyi klasszikusok is felcsendülnek.

Jegytípusok


3 990 Ft - 13 990 Ft
5 jegytípus

Aktuális előadások



2017. december 19-én a Kongresszusi Központban kerül megrendezésre Csézy – XMAS című koncertshowja. Csézy neve egyet jelent az exkluzív, elegáns zenei minőséggel. Nemcsak csodálatos hangjával, elbűvölő személyiségével, hanem azzal is kiemelkedik a popzenei énekesek közül, hogy egyedüliként rendelkezik énekművész diplomával. A zene, az éneklés már kisgyermekkorától legfontosabb része életének. Konzervatóriumi évei alatt spanyolországi énekversenyt is nyert pályatársaival. Az igazi áttörést a 2008-as év hozta neki, amikor megnyerte az Eurovíziós Dalverseny magyarországi döntőjét, így Belgrádban képviselhette hazánkat a Szívverés című dalával.10 éve indult el popzenei pályája és jelent meg első önálló albuma. Azóta számos díj, arany és platinalemez tulajdonosa. A karácsony számára a legszebb ünnep az évben és igyekszik mindig varázslatos hangulatot csempészni az emberek szívébe. Csézy XMAS koncertshowja három részből épül fel. Saját dalaiból énekel egy kiváló partner kíséretével, Rakonczai Viktorral, aki legszebb lírai dalait írta Csézynek és az összes eddigi nagylemezeit hangszerelte, dalaikat vonós zenekar kíséri a színpadon.

 

Az énekesnő új albummal jelentkezik ősszel, amely Vietnámban is kiadásra kerül. A koncert második részében ezek a gyönyörű és különleges angol nyelvű slágerek hangzanak majd el a Stúdió 11 közreműködésével. A befejező részt természetesen a karácsony ünnepi varázsa lengi át. A showt végigkíséri Csézy zenekara és a koncert látványvilágát táncosok és artisták színesítik majd.Jegyek kaphatók: www.koncertpromo.hu

Kövess minket!


Ajánló


OMEGA 55

Papp László Budapest Sportaréna

Az Omega velünk élő történelem. 55 éve bizonyítják újra és újra, hogy különleges…

CHARLIE AZNAP 70

AUDI ARÉNA GYŐR

Charlie 2017 október 28-án tölti be 70. életévét. Ennek alkalmával vagyis "AZNAP" este…

Az Amadinda és Presser Gábor hagyományos óévbúcsúztató–újévet köszöntő hangversenyeinek egyik legfőbb vonzerejét azok…

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ