Program


Budapest Klezmer Band Vendégek: Dr. Nógrádi Gergely, Teszter Nelli, Bíró Eszter

Budapest Klezmer Band Vendégek: Dr. Nógrádi Gergely, Teszter Nelli, Bíró Eszter

KONCERT A PANDÉMIÁBAN SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK JAVÁRA.

Vendégek: Dr. Nógrádi Gergely, Teszter Nelli, Bíró Eszter

A Budapest Klezmer Band 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. Virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A zenekar tagjai hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újrafogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek.
A zenekar alapító vezetője és egyben zeneszerzője Jávori Ferenc „Fegya”, akinek újító elképzelései megteremtették a klezmer balett, a klezmer szvit és a klezmer musical műfajait is Magyarországon. Mindegyik művészeti produkció világszínvonalú hazai alkotótársakkal készült. A zenekar által képviselt sokrétű, jellegzetesen Kárpát-medencei hangulatú klezmer igényes zenei világa hatalmas siker az európai és tengerentúli közönségnél egyaránt. A Budapest Klezmer Band számos rangos elismerés és díj birtokosa.

Szervező: a Miskolci Zsidó Hitközség

Támogató: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Prestige Medical Center

A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Jegyár: 5900 Ft

Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.

Kövessen minket!


További ajánlataink


Beethoven 250 - az összes cselló-zongora mű I.- II.

Uránia Nemzeti Filmszínház, Díszterem

Két kitűnő fiatal előadó, Szabó Ildikó és Lajkó István tolmácsolásában két koncerten, december 15-16-án szólal meg Beethoven összes cselló-zongora műve.

A Random Trip 2021-es évzáró nagykoncertje valódi időutazás: az Artisjus gáláján "Az év produkciója" díjat elnyerő improvizációs közösség a hetvenes…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok