Programm


Budapest Klezmer Band koncert

Budapest Klezmer Band koncert

A több mint 33 éves Budapest Klezmer Band ismét fergeteges muzsikával üdvözli a klezmer zene kedvelőit.
A világszerte ismert magyar zenekar egyedi hangulatú, koncerttel köszönti a nézőket.

Aktuelle Veranstaltungen



A több mint 33 éves Budapest Klezmer Band ismét fergeteges muzsikával üdvözli a klezmer zene kedvelőit. A világszerte ismert magyar zenekar egyedi hangulatú, koncerttel érkezik a Városmajori Szabadtéri Színpadra.

A Budapest Klezmer Band – az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc „Fegya” által írt és hangszerelt klezmer dallamokat, tradicionális zsidó zenét játszik. Ezek az ismert dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A neves zenészek igazán lendületes, humorral átszőtt zenei produkciókkal szórakoztatják majd az érdeklődőket.
Jávori Ferenc Fegya, a klezmer zene igazi mestere, az újév köszöntő esten mindegyik remekművéből, a „Purimtól, a Menyasszonytáncig” felcsendülnek klezmer dallamok.
Fegya nevéhez fűződik a a „Purim, avagy a Sorsvetés” című, a Győri Balettel közös produkció, ő a szerzője a „Klezmer Szvitnek” is, melyet a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekarral adtak elő, és fantasztikus sikert hozott a „Menyasszonytánc” című klezmer-musicalje is a Budapesti Operettszínházban. De egyik koncert műsorából sem maradhat ki a Madách Színházban játszott nagy sikerű „Hegedűs a háztetőn” világhírű musical egy-két dala vagy a szintén Fegya által komponált, a Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott „Getto” c. musical-dráma egy-egy dallama.
A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, sokoldalúságukról számos koncerten tettek már tanúbizonyságot.

A nyári koncertjén a klezmer zenekar vendége Palya Bea és Szokolay-Dongó Balázs lesz, A produkció nem először áll a klezmer zenekarral egy színpadon, a korábbi közös koncert sikerek miatt újabb közös fellépésre invitálták a népszerű művésznőt, aki örömmel fogadta a meghívást.

ALKOTÓK:

Jávori Ferenc „Fegya” – zongora
Nagy Anna – harmonika
Kohán István – klarinét
Vég Balázs – dob
Gazda Bence – hegedű
Barbinek Gábor– harsona
Máthé László – nagybőgő

Follow us!


Angebote


Szállj fel szabad madár

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Honfoglalás, Európa, Magyarország, Nemzeti dal, Hazám, hazám, István, a király, … Magyarország ikonikus dalai két felvonásos, 21. századi látványvilágú nagyszabású…

Killer Queen

Erkel Színház

A valaha volt legjobbnak tartott Queen-show, a számtalanszor díjazott és méltatott világhírű Killer Queen együttes érkezik egy felejthetetlen koncertre!

Fischer Ádám több mint fél évszázada kezdődött karmesteri pályája sokféle szálon kapcsolódik hazájához: a Rádiózenekar, az Operaház, a Müpa, az…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!