Program


Aktuális előadások


Jegyvásárlás
akár -30%
Szép

Pjotr Iljics Csajkovszkij nyitányfantáziája, A vihar Shakespeare azonos című drámájának hangulatát eleveníti fel, Petrovics Emil 5. kantátája, a Törökországi levelek II. Rákóczi Ferenc íródeákja és kamarása, a fejedelemhez haláláig hű Mikes Kelemen alakját idézi meg, Beethoven 6. (F-dúr, „Pastorale”) szimfóniája pedig az Ember és a Természet harmóniáját dicsőíti. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar izgalmas tematikus programokat kínáló Lukács bérletének második estjén a kantáta basszusszólóját Cserményi Zsombor, a Nemzeti Énekkar tagja énekli, a koncerten tehetséges fiatal karmestert ismerhet meg a közönség Hontvári Gábor személyében.

Csajkovszkij megindító szépségű Rómeó és Júlia nyitányfantáziáját jól ismeri a közönség, a hasonlóképpen Shakespeare-dráma által inspirált másik azonos műfajú mű, A vihar azonban felfedezésnek ígérkezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Lukács bérletének második koncertjén. A koncert fiatal karmestere, Hontvári Gábor ezután a közelmúlt magyar zenéjének egyik jeles alkotását, Petrovics Emil 5. kantátáját, a Mikes Kelemen alakját megidéző Törökországi leveleket vezényli a Nemzeti Énekkar basszusa, Cserményi Zsombor közreműködésével. A szünet után Beethoven egyik legszebb és legvonzóbb zenekari műve, a 6., (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia csendül fel: a kompozíció programzenét előlegező, ábrázoló szellemű tételei a természetben élő ember lelki harmóniáját éneklik meg. A Lukács bérlet különleges csemegét kínál az igényes zenehallgatóknak, akik minden koncerten megismerhetnek egy-egy Shakespeare által ihletett zeneművet (a harmadik estén kettőt is), meghallgathatnak egy alkotást a közelmúlt magyar zenéjének értékei közül, hogy végül megmerítkezzenek egy közkedvelt Beethoven-szimfónia érzelem- és indulathullámaiban.

Pjotr Iljics CSAJKOVSZKIJ: A vihar – nyitányfantázia, op. 18
PETROVICS Emil: 5. kantáta (Törökországi levelek), op. 29
basszushangra és kamarazenekarra
***
Ludwig van BEETHOVEN: 6. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, op. 68

Cserményi Zsombor basszus
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hontvári Gábor

Kövess minket!


További ajánlataink


Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI

MVM Dome

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI - 35 év szélmalomharc - 2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome-ban újra felrajzolja…

Fenyő Ünnep Swing&Roll

Erkel Színház Budapest

Minden, ami Fenyő, minden, ami örökzöld, az idén újra megkoronázza a Fenyő Ünnepet! Rock & Roll, Swing, Rockabilly elképesztő kavalkádja…

Újabb egyedi produkcióval invitálja a közönséget a Cziffra Fesztivál: a Bajnokok ligája című kétrészes sorozattal. Az első koncerten a jazz…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!