Programm


Barokk kalandok

Aktuelle Veranstaltungen


A jegyértékesítés június 1-én indul!

A jegyértékesítés június 1-én indul!

A jegyértékesítés június 1-én indul!

A jegyértékesítés június 1-én indul!

A jegyértékesítés június 1-én indul!

A jegyértékesítés június 1-én indul!

Velence, Lipcse, Hamburg, London, Párizs… Voltak olyan zenei korszakok, melyekre a királyi vagy főúri udvarok ízlése, szokásai gyakoroltak döntő hatást és – nem mellesleg – a legjobb zenészeket, énekeseket tudták magukhoz vonzani. A 18. században az uralkodó rezidenciák mellé több város is felzárkózott, sőt, gyakran már nagyobb hatással voltak a zenei divatokra, mint maguk a mecénás arisztokraták. Ráadásul a városoknak – mint amilyen Nápoly, Milánó vagy Bécs – egyedi zenei profilja is volt, nem véletlenül volt oly vonzó sok korabeli utazónak, hogy kifejezetten a jelentős zenei centrumokat fölkeresve tervezze meg európai körutazását, elég csak a neves angol zenerajongóra Charles Burneyre, a költő Johann Wolfgang von Goethére vagy Leopold Mozartra utalni. A „Barokk kalandok” program izgalmas zeneművek révén kínál betekintést Monteverdi é Vivaldi Velencéjének, Telemann Hamburgjának, Purcell Londonjának vagy Bach Lipcséjének zenei hétköznapjaiba – és még repülőre se kell helyet foglalni.

 Velence:
C. Monteverdi: Cantate Domino
A.     Vivaldi: C-dúr versenymű két trombitára és zenekarra

Lipcse:
J. S. Bach: Singet dem Herrn motetta 1. tétel, BWV. 225. (Énekeljetek az Úrnak)

Hamburg:
G. P. Telemann: D-dúr Symphonia spirituosa, TWV. 44:1 – 1., 2., 4. tétel

London:
H. Purcell: The Fairy Queen (A tündérkirálynő) – If love ’s a sweet passion (Ha a szerelem édes szenvedély…)

Párizs (Versailles):
J-P. Rameau: Les Indes Galante (A gáláns Indiák) – A vadak tánca

Vezényel
Szabó Sipos Máté

Közreműködnek
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának művészei

Az előadások 10-14 éves korú iskolások részére készültek, melyekre osztályok, csoportok jelentkezését várjuk! Együttvásárlási kedvezmény 15%

Follow us!


Angebote


ANDRÉ RIEU 2026

MVM Dome

A közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen keringők is helyet…

AWS 20 X MADÁCH

Papp László Budapest Sportaréna

Az AWS zenekar pályafutásának legnagyobb mérföldkövéhez érkezik: 2026. november 14-én arénakoncerttel ünnepli fennállásának 20. évfordulóját.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!