Jegyvásárlás
Az 1970-ben alakult Apostol együttes a magyar könnyűzene egyik legismertebb és legsikeresebb zenekara. Több mint öt évtizedes pályafutásuk során generációk nőttek fel dalaikon, amelyek mára a hazai zenei élet örökzöld klasszikusaivá váltak.
A zenekar alapítója és máig meghatározó vezetője Meződi József, aki basszusgitárosként és zenekarvezetőként több mint öt évtizede irányítja az együttest.
Nevükhöz olyan ikonikus slágerek fűződnek, mint az Okosabban kéne élni, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, az Eladó, kiadó most a szívem, a Homokvár, légvár, kártyavár, valamint a Nem tudok élni nélküled. Ezek a dalok ma is ugyanazzal az érzelemmel és szeretettel szólítják meg a közönséget, mint évtizedekkel ezelőtt.
Az Apostol koncertjei különleges hangulatot teremtenek: a kiváló muzsikálás, a nosztalgia és a közös éneklés felejthetetlen élményt nyújt minden korosztály számára. A koncerten felcsendülnek a zenekar legismertebb slágerei, amelyek garantáltan emlékezetessé teszik az estét.
Egy este, ahol a magyar könnyűzene legszebb dallamai és az időtálló slágerek várják a közönséget.
Már tradíció a 100 Tagú Cigányzenekar december 30-i Évzáró Gálakoncertje, mely idén is felejthetetlen élményt ígér. Az est sztárvendége: Király…
A film forog tovább – a Nők Lapja egy felejthetetlen, nosztalgikus koncertre hív, amely során a legnagyobb magyar filmslágerek kelnek…
A varázslatot a St. Petersburg Ballet társulata és elismert nemzetközi szólistái hozzák el, a klasszikus balettiskola autentikus hagyományait képviselve.A szombathelyi…
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!