Alpha-Térfalók

ALPHA:
Platón barlang hasonlata adta előadásunk indító gondolatát, ami jelenünkben különlegesen aktuális. Mikor elmosódik a határ a virtuális és valóságos világ között, igaznak mutatkoznak a látszatok… mi menthet meg minket a lebegéstől?      
Alphának lenni az életben, emberként és generációként.
Alpha olyan akár egy ritka „gyöngy”, ősi ereje, újító szellemisége viszi előre a körülötte lévők életét. A digitális világba való születés új ajtókat, dimenziókat nyit számunkra, tudatunk különböző típusú valóságokat generál, testünk sokféle dimenziókat él át. Technológiához való viszonyunk, vele való kapcsolatunk egyre szorosabb, szinte már nélkülözhetetlen része az életünknek, mint egy kompromisszummentes fizikalitás, mint egy árnyék, ám ez csupán a kezdet.
Hová vezet mindez, és milyen szerep jut életükben a valóságnak? Hol is járunk éppen: a képzelőerő/technológia szabad játékában, vagy az „itt és most” testi/lelki elevenségében?

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap, Imre Zoltán Programja támogatásával valósult meg.

TÉRFALÓK:
Mindenkinek van egy személyes tere, amiben lehetősége van, hogy önmaga legyen, hogy utat keressen magának, és hogy döntéseket hozzon, merre induljon el, hova akar eljutni. Azáltal hogy faljuk magunk körül a rendelkezésünkre álló közeget, az fogyni kezd, hisz mindenkinek szüksége van egy intim szférára, már elkerülhetetlen, hogy az egyén belekerüljön egy másik ember személyes terébe. Az hogy valaki más is belekerül ebbe a közegbe, hatással van az emberre, ahogy ő maga is hatást gyakorol a másikra. Egyre több és több ember kerül be a személyes terünkbe, ezáltal a lehetőségeink is egyre korlátozódnak, hiszen mindenhol van valaki és már nincs hova menni. Ezért már nem tudunk csak magunkra figyelni, mert magunkat mások, míg másokat saját magunk tükrében kezdjük látni. Ha egy másik embert nézünk, akkor abban benne vannak a saját sémáink, sztereotípiáink, prekoncepcióink, saját magunkat pedig gyakran az alapján ítéljük meg, ahogy mások viszonyulnak hozzánk. Ettől az állandó közelségtől elveszítjük saját magunkat, hiszen tükrökből szemlélünk mindent. Hova vezet ez? Mindannyian beállunk a sorba és skatulyákban éljük az életünket, megfelelve mások elvárásának, megítélésének, normáinak vagy kitörünk ebből a rendszerből, kitörünk a közegből és a saját újrateremtésünk reményében keresünk egy új utat, új területet. Harmadik lehetőségként elfogadhatjuk, hogy másokkal osztozunk és egyetlen közös létformává szervesülünk. Nem egyéni habzsolást folytatunk, nem önző érdekek által vezérelten élünk, az egyetemes létforma részeként mi magunk válunk a térré, amiben létezünk.

Szereposztás:

ALPHA:
Koreográfia: Varga Kinga
Táncművészek: Hortobágyi Brigitta, Hannah Eden, Bujdosó Anna, Kiss Tamás, Krizsán Dániel
Dramaturg: Lisztóczky Hajnalka
Vizuális vezető: Krajcsik Zsolt
Vizuális megvalósítás, vetítéstechnika: Kolibri Visual
Jelmeztervező: Napsugár von Bittera
Zene: Montázs
Helyszín: Nemzeti Táncszínház
Külön köszönet: Marosvölgyi Noémi

Időtartam: 45 perc

TÉRFALÓK:
Koreográfus: Mádi László
A táncművészek, a Közép-Európa Táncszínház táncművészei: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Dunai Bettina, Nyeste Adrienn, Nagy Csaba Mátyás, Füzesi Csongor
Mentor: Szögi Csaba
Fénytervező: Fogarasi Zoltán
Zeneszerző: madla
Video: Hrotkó Bálint
Díszlet-jelmez: Béres Móni