Ágota: Jó estét Nyár!
Jó estét Nyár! – Ágota koncert
Jó estét Nyár! – Ágota koncert
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2012. május 18. péntek, 20:00
A Magneoton Kiadó gondozásában megjelent albumon a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek magyar slágereinek feldolgozásai hallhatók – többek között Kovács Kati, Katona Klári, Cserháti Zsuzsa, Demjén, Presser melódiái. De a koncerten elhangzik Ágota nagy sikerű operettszínházi előadásának, a Menyasszonytánc címűnek egyik legszebb dala is.
A lemez egységes hangzásvilága Elek Norbert hangszerelésének köszönhető, így a koncerten is jól megférnek egymás mellett a rock-, pop-, jazz- és klezmerfeldolgozások, valamint – persze – némi kis színház… meg egy kis szerelem, női szemmel.
És ha már színház, akkor premier! Külön erre az estére készült remixek, illetve új, saját dalok is elhangzanak majd! Az est vendége pedig Farkas Gábor Gábriel lesz, aki a musicalek és a jazz világából is ismert lehet. Régi magyar dalok feldolgozásával, valamint Ágotával közös duettalbumuk – Örökre szépek – dalaival szórakoztatja majd a közönséget.
A Millenáris sokszínű programkínálatába kíválóan beleillik Ágota koncertjének zeneileg számtalan irányba ágazó, de mégis egységes stílusa – a színház és a zene találkozása.
A koncerten közreműködnek:
Siménfalvy Ágota – ének, Farkas Gábor Gábriel – ének, Schneider Zoltán – gitár, Fehérvári Attila – basszusgitár, Elek Norbert – zongora, zeneszerző, Oláh Gábor – dob, Lukács Levente – zenei vezető, remixek, Simon Edina – vokál, Demeter Tamás – vokál
Fénytervező: Vida Zoltán
Ezúton meghívjuk Önt és kedves párját, az éves Lakógyűlésünkre! Ha nincs párja, az se baj, hozzon bárkit! Minél többen vagyunk, annál jobb! Van mit megbeszélnünk… Az Erkel Színház univerzumában új fejezet nyílik: megérkezett az Erkel360, egy különleges, formabontó színházi élmény.
Kálmán Imre világhírű operettje, a Csárdáskirálynő egy szenvedélyes, humorral és fülbemászó dallamokkal átszőtt szerelmi történet, ahol a rang és a szív harcba száll egymással.
Hat év után ismét visszatér Budapestre a legendás olasz zeneszerző testvérpár, Guido és Maurizio de Angelis, akik 2026. november 6-án…
Választás előtt áll a falu – de nem a férfiak döntenek! Sári bíró utoljára a Nagyszínpadon Esztergályos Cecília alakításában.
Idén ünnepli 40. évfordulóját a magyar animáció egyik legfényesebb ékköve, a Macskafogó. Ternovszky Béla és Nepp József zseniális alkotása az…
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!