program


A zene felemel

A zene felemel

A Snétberger Zenei Tehetség Központ második évfolyamának zárókoncertje.

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Lørdag, 06. April 2013 18:00

Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművész szakmai vezetésével komplex képzést nyújtó tehetséggondozó munka kezdődött Felsőörsön. Az egyedülálló táborban, 2011 nyarától, évente 60 roma fiatal kap lehetőséget zenei képességeinek kibontakoztatására. Oktatóik olyan nemzetközileg elismert zenész-tanárok, mint Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Lukács Miklós, ifj. Balázs János, és olyan kiváló nemzetközi vendégelőadók, mint Tony Lakatos vagy Roby Lakatos. Az első évfolyam március végén fejezi be tanulmányait, és már most látható, hogy a gyerekek milyen mértékű fejlődésen mentek keresztül ebben az inspiráló környezetben. E koncert bizonyosan igazolni fogja, hogy a projekt egyik célja – a központban színpadképes, együttes muzsikálásra nyitott zenészek nevelődjenek – teljes mértékben megvalósult.

A Snétberger Zenei Tehetség Központtal közös program.

Aktuelt


Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot magyar közönség láthatja először a világon.

Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”

Follow us!


PÅ PLAKATEN


DIÓTÖRŐ

RaM-ArT Színház

Amikor a karácsonyfa fényei kigyúlnak, életre kel a varázslat... A Diótörő és Masa története megelevenedik a színpadon, több mint 80…

Ad

Ultimate Champions Legends Tournament

Papp László Budapest Sportaréna

Az UEFA Bajnokok Ligája döntő kísérőeseményeként világhírű futball legendák és meglepetésvendégek kápráztatják el a közönséget a Papp László Budapest Sportarénában.

A Hooligans 30 éves jubileumi koncertje, „A VÉR NEM VÁLT VÍZZÉ” 2026. február 14-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.