Donizetti: Lucrezia Borgia
Közreműködik: a Szlovák Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar.
A koloratúra királynőjeként is nevezett művész nemcsak abban különleges, hogy énekes viszonylatban szokatlanul hosszú ideje, több mint négy évtizede van a pályán, hanem abban is, hogy az utóbbi években új, az általános repertoárból hiányzó területet hódított meg és népszerűsít szerte a világon.
Noha Mozarttól Richard Straussig valamennyi jelentős dalszínházban elénekelte a nagy operaszerepeket, legtöbbször világhírű karmesterek vezetésével, ma elsősorban Donizetti és Bellini opera seria-szerepei miatt jegyzik magasan. Az ő nevéhez fűződik többek között az öt utolsó Bellini-opera, valamint Gaetano Donizetti Tudor királynők életéhez kapcsolódó trilógiájának, a Maria Stuarda, az Anna Bolena és a Roberto Devereux újabb kori felfedezése is.
Az 1833-ban, a milánói Scalában bemutatott Lucrezia Borgia középpontjában a reneszánsz kori híres-hírhedt femme fatale áll, szövegkönyvét Victor Hugo drámája nyomán Felice Romani írta. A szerep szinte állandó színpadi jelenlétet követel a művésztől, nem véletlen, hogy koncertszerű előadás keretében kevesen vállalkoznak megformálására.