MICHAEL MCKEEVER: VÉGSZÓ című vígjátéka - a Rózsavölgyi Szalon jóvoltából - 2024. május 25-én szombaton 15 órától lesz megtekinthető a KMO Művelődési Központban. A magyarországi bemutató előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk! Az előadás hossza 110 perc, 1 szünettel.
A Társasajáték Fieszta egy társasjáték nap közismert kiadók részvételével, ahol a betérő vendégek gyermek, családi és stratégiai társasjátékokat próbálhatnak ki a Társas Központ Egyesület és a Facebook Társasjáték csoport játékmestereinek segítségével.
Az idén 25 éves együttes ebben az évben - május 24-én, 19 órától - ellátogat Kispestre is. Az előadás a tavaly májusban 100 éves születésnapját ünneplő KMO-ban lesz.
2024. május 25-én, szombaton 10-16 óra között kerül megrendezésre a Lelki egészség - testi egyensúly című programunk.
2024-ben, havonta egy alkalommal folytatódnak a Görög estek a Mydros Együttes közreműködésével.
A Budapest 150 programsorozat keretén belül tavasszal és nyáron három különleges ismeretterjesztő előadást láthatnak a KMO-ban, Katona Csaba történész tolmácsolásában.
VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.
VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.
Déryné bérlet 2024. ősz 2. ea: Eisemann Mihály-Szilágyi László: Én és a kisöcsém 10.20. vasárnap 15.00 a Körúti Színház zenés vígjátéka
Déryné bérlet 2024. ősz 3. ea: Topolcsányi Laura: A medve nem játék! 12.01. vasárnap 15.00 székely pajzán történetek - Turay Ida Színház
Déryné bérlet 2024. ősz 1. ea: Woody Allen: Semmi pánik! 09.22. vasárnap 15.00 a Turay Ida Színház bohózata
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.