Végvári Ádám

Végvári Ádám

Született: 1951. július 6.

Énekes, zeneszerző.

Végvári Ádám a Metropol zenekarban kezdte a zenélést, majd rövid szünet után 1970-ben a Volán zenekar tagja lett, majd ezután hat évig az Univerzál tagja. Ezt követően rövid ideig zenélt a Geminiben, majd 1979-ben már a Kati és a Kerekperec tagja, régi Volános zenésztársaival, Nagy…

 Tovább

Énekes, zeneszerző.

Végvári Ádám a Metropol zenekarban kezdte a zenélést, majd rövid szünet után 1970-ben a Volán zenekar tagja lett, majd ezután hat évig az Univerzál tagja. Ezt követően rövid ideig zenélt a Geminiben, majd 1979-ben már a Kati és a Kerekperec tagja, régi Volános zenésztársaival, Nagy Katival, Kiss Ernővel. Bardóczi Gyulát a Geminiből mentették át, így a Kati és a Kerekperecben már együtt zenéltek. Nagy sikerszámaik közül a Titanic volt az amire biztosan mindenki emlékszik.

Ádám a Kati és a Kerekperec tagja volt 1980-ig, ekkor igazolt át a Neoton Família együtteshez. 1983 októberében Ádám és Csepregi Éva elnyerte a Yamaha fesztivál nagydíját a Grand-Pix-et, a Holnap hajnalig című dallal.

Itthon évről évre megjelent a Neoton Família stúdió album, ami minden évben garantálta a slágereket. A Hétvégi motorozás, a Nyár van, az I Love You, a Bye-Bye kedvesem és a Medvetánc mind olyan dalok, amiket a mai napig szívesen játszanak a rádiók, illetve kihagyhatatlanok a Neoton tagjainak fellépéseiről.
1984-től párhuzamosan a Neoton Família lemezekkel megjelentek Ádám-Éva duett lemezek.
1986-ban a Szöul Song Fesztiválon előadói nagydíjat nyert Évával.

1987-ben egy lemez erejéig Éva nélkül próbálkozott, nem kis sikerrel. Ezen a lemezen bemutatkozhatott mint zeneszerző. Bár addig is voltak szerzeményei, de most valamennyit ő jegyezhette. Olyan dalok hangzottak el, mint a Kalandra srácok, Sorsszinfonia, Imádlak, így egyszerűen, Horror. De volt egy duett szám is, aminek a szövegét Éva írta és együtt énekelték. Ez a dal a Tűnt szerelem című dal volt. 1990-ig, a Neoton Família felbomlásáig tagja a zenekarnak, majd Évával, Öcsivel illetve két vokalistával, Shaffer Edinával és Rajcs Renátával megalapították az Éva Neotont. Több nagylemez, meselemez került kiadásra, nagy sikerrel.

1992-ben Csepregi Éva kis időre felhagyott a zenéléssel, kisfia születése miatt. Ez idő alatt elkészült a Boney M slágerek magyarul nagylemez, és óriási sikert és lemezeladási csúcsot döntött. Ez a lemez is Éva Neoton néven futott, de Végvári Ádám, Öcsi és Rajcs Renáta vitte végig a nagysikerű túrnét itthon és külföldön egyaránt. Ezt követően 1994-ben Adam's Family néven alakított egy zenekart. Mindeközben tervben volt egy nagy Neoton Família koncert, de Jakab György halála megrendítette a zenekart, és a koncert 1998-ig csak terv maradt.

1998-ban a Budapest Sportcsarnokban teltházas koncertet adott a Neoton Família, Búcsúzni csak szépen címmel, ezzel tisztelegve az eltávozott zenésztársuknak. Innentől kezdve ismét együtt dolgozott az együttes egy része.

1999-ben új Ádám-Éva duett lemez jelent meg, Ádámtól Éváig címmel. Közben Végvári Ádám saját stúdiója működését is egyengette, ami a mai napig működik Adam Music néven.

2005-ben, még egyszer - a közönség unszolásának eleget téve - színpadra lépett a zenekar, maratoni három órás koncertet adva hatalmas színpadképpel, fényjátékkal, rengeteg vendégzenésszel. Ezután a Neoton Família négy tagja: Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János, Bardóczi Gyula, két énekes-zenész (Bodza Andrea és Lukács László) közreműködésével tovább koncerteztek szerte az országban, illetve a szomszédos országokban.

Díjai:

1983 - Yamaha fesztiválon a Grand-Pix díj
1986 - a szöuli dalfesztivál közönségdíja
1988 - Emerton-díj
1993 - Arany Zsiráf díj

Agárdi Popstrand - NEOTON, KASZA TIBI

Agárdi Popstrand - NEOTON, KASZA TIBI

Agárdi Popstrand
Énekes
Csongrádi Kataságok

Csongrádi Kataságok

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Zenei vezető
Neoton 50 - élő nagykoncert

Neoton 50 - élő nagykoncert

Broadway Ticket Hungary Kft.
Zenész, énekes
Neoton Família sztárjai

Neoton Família sztárjai

Koncert.hu
Zenész, énekes
Neoton Familia Sztárjai

Neoton Familia Sztárjai

Bakelit Multi Art Center
Zenész, énekes
Neoton Família sztárjai - korlátozott látású helyek

Neoton Família sztárjai - korlátozott látású helyek

Koncert.hu
Zenész, énekes

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ