Künstler


Szikra László

Szikra László

Szikra László

1976-ban egy borongós májusi éjszakán láttam meg a napvilágot. Vagyis a holdvilágot. Pontosabban azt sem, mert felhős volt az ég. Mivel a holdat nem láttam meg, kopasz maradtam, és nem változtam farkasemberré. Vámpírnak sajnos túlsúlyos vagyok, pedig azóta óriási filmes karriert futottam volna be. Falusi…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Szikra László

1976-ban egy borongós májusi éjszakán láttam meg a napvilágot. Vagyis a holdvilágot. Pontosabban azt sem, mert felhős volt az ég. Mivel a holdat nem láttam meg, kopasz maradtam, és nem változtam farkasemberré. Vámpírnak sajnos túlsúlyos vagyok, pedig azóta óriási filmes karriert futottam volna be. Falusi gyerekként már 4 évesen szőrén ültem meg a 28-as Csepel férfikerékpárt. Bölcsödébe nem jártam, mert még nem tudtam, a szüleim pedig nem akartak vinni. Állami nyomásra mint minden normális gyermek ( még ha anyuék szerint én nem is tartoztam közéjük), én is óvodában és általános iskolában kezdtem a tanulmányaimat. Majd gyors gimnáziumi, és főiskolai évek után (amelyek felére nem is emlékszem), jelenleg testnevelő tanárként és labdarúgó edzőként dolgozom. Ismerőseim szerint ezért tart itt a Magyar Foci.

Szeretek sportolni, amelyből kifolyólag 15 éve tájfutó voltam négy napig egy félnapos versenyen. Ekkor kaptam meg életem első TV-s szerepét a Csellengők című műsorban. Több mint két éve Get Up-olok, Sit Down-olok és Stand Up-olok. 2009-ben megnyertem az I. Duma-Tisza Humorbajnokságot. Sokba került, de megérte. Végezetül a haverok szerint halmozottan hátrányos helyzetű vagyok, mert kopaszodom és megnősültem.

Csili Duma Kabaré

Csili Duma Kabaré

Csili Művelődési Központ
  • Humorista
Stand up Brigád est.

Stand up Brigád est.

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Schauspieler/Schauspielerin
Szikra László jótékonysági stand up estje

Szikra László jótékonysági stand up estje

Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
  • Stand Up-os humorista

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!