Születési hely: Kisújszállás
Születésnap: november 13.
Névnap: március 10.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai: Zenei Általános Iskola, Karcag Zeneművészeti Szakközépiskola, Debrecen
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Sylvester Lévay: Elisabeth – Eszterházy grófnő
Zenei általános iskolába járt, csellózott 6 évig. 1975-től a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Konzervatóriumba járt, előbb fagott, majd ének szakra. Mikor Budapestre került, több helyen is próbálkozott, ideiglenesen a Vidám Színpad Telepódium produkcióban szerepelt.
1982-ben az alakuló Rock Színház alapító tagja lett. 1996-tól az Operettszínház számos produkciójában játszott.
Fontosabb szerepei: Sztárcsinálók (több karakterszerep és Agrippina), Evita (Bábjátékos), Jézus Krisztus Szupersztár (Asszony a tűznél), Miss Saigon, Légy jó mindhalálig (Ilonka), Krónikás (Eszter, Michal hercegnő), Anna Karenina (Dolly), Elisabeth (Eszterházy grófnő, Zsófia), Sakk (Svetlana), Evita (címszerep - Németországban), Abigél (Truth, Gigus, Hajdú tanárnő), s látható a Mozart!, a Rómeó és Júlia és a Rudolf című musicalekeben is.
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház
Abigél
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
- Hajdú tanárnő; Truth tanárnő; Gigus tanárnő
ABIGÉL
Thália Színház
- Gigus tanárnő, Truth tanárnő, Hajdú tanárnő
Abigél
Budapesti Operettszínház
- Truth tanárnő, Mimó néni, Róza néni
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
- Gigus tanárnő, Truth tanárnő, Hajdú tanárnő
Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház
- Gigus tanárnő, Truth tanárnő, Hajdú tanárnő
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház
- Gigus tanárnő, Truth tanárnő, Hajdú tanárnő
Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Elisabeth
Budapesti Operettszínház
Elisabeth
Budapesti Operettszínház
Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház
Rudolf
Budapesti Operettszínház
Szép nyári nap
Budapesti Operettszínház
- Rózsika, a tábor szakácsnője
Szép nyári nap - musical
Budapesti Operettszínház
- Rózsika, a tábor szakácsnője
X Abigél
Budapesti Operettszínház
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház
XGhost
Budapesti Operettszínház
xMozart!
Budapesti Operettszínház
zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház
zzMenyasszonytánc
Budapesti Operettszínház