Künstler


Somlai Petra
2

Somlai Petra

geboren: Pécsett, 1981.

Fortepiano-művész

Korai évek

Somlai Petra 1981-ben született Pécsett. Zeneszerető család gyermekeként korai éveiben kezdett zongorázni tanulni. Hazai és nemzetközi versenyek nyertese, díjazottja, akinek tehetsége és a zenész hivatás iránti elköteleződése korán megmutatkozott és töretlen maradt ifjúsága alatt is.

Tanulmányok

 weiter

Aktuelle Programme


Jupiter Ferencsik/4

Nemzeti Filharmonikusok

A Ferencsik bérlet koncertjein a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a bécsi klasszikához illőn csökkentett létszámmal lép pódiumra. A záróesten mindehhez…

Fortepiano-művész

Korai évek

Somlai Petra 1981-ben született Pécsett. Zeneszerető család gyermekeként korai éveiben kezdett zongorázni tanulni. Hazai és nemzetközi versenyek nyertese, díjazottja, akinek tehetsége és a zenész hivatás iránti elköteleződése korán megmutatkozott és töretlen maradt ifjúsága alatt is.

Tanulmányok

A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett 2000-ben ahol a legjobb tanároktól tanult zongora és karvezetés szakokon, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Ezek az évek szilárd alapot és rengeteg inspirációt adtak későbbi pályafutásának, valamint szolgálnak alapul a mai napig tanári mivoltában.

A zeneakadémiai évek alatt érdeklődése egyre inkább a historikus billentyűs hangszerek és azok repertoárja felé irányult. Értékes éveket töltött el Birminghamben, Londonban (Egyesült Királyság), majd Amszterdamban (Hollandia), ahol fortepiano, csembaló és klavikord hangszereken tanulhatott a historikus zenei előadásmód legnagyobb mestereitől. Ez nem csak hangszerbéli specifikus tudást jelentett, hanem a klasszikus és romantikus zenei nyelvezet beható ismeretét is.

Az Alma Materben szerzett tudást és tapasztalatot kiegészítette a Hágai Királyi Zeneakadémián először 2009-ben megszerzett Bachelor, majd  “Summa cum Laude” Master diplomájával.

Fontosabb versenyeredmények, díjak

E gyümölcsöző évek és tanulmányok után 2010-ben megnyerte a rangos Brügge-i Nemzetközi Zenei Verseny első díját, valamint közönségdíjjal is jutalmazták. Ez kapukat nyitott a legrangosabb zenei fesztiválokhoz, Európa, Japán, és az Egyesült Államok legnevesebb koncerttermeihez.  Magyarországon elsők között specializálódott historikus billentyűs hangszereken és mai napig kutatja a még nem ismert (vagy modern nyomtatásban nem létező) klasszikus és romantikus repertoárt. Ennek magyar vonzatú értékeit előtérbe helyezve vesz részt különbözô kutatásokban és készít CD felvételeket.

Sikereiért és az előadóművészetben fiatalon elért eredményeiért Prima Primissima Díjban is részesült.

Tanítás, mint hivatás

Az előadóművészet mellett a tanítás, a zenei pályára készülô fiatalok támogatása hivatásának fontos része. 2013-ban meghívást kapott a University of North Texas professzori titulusára. Itt a historikus billentyűs hangszerek rejtelmeibe avatta a diplomázás előtt álló fiatal művészeket, majd 2015-ben visszatért Európába, azóta a Hágai Királyi Zeneakadémia professzora ahol a Klasszikus és a Historikus Tanszéken egyaránt tanít.

Szólistaként zenekarokkal is gyakran dolgozik ismert, vagy kevésbé ismert klasszikus repertoár korhű előadásán, sokszor a hangszer mellől dirigálva. Kutatásaihoz a klasszika és a romantika magyar vonatkozású felfedezései adják a legfontosabb inspirációt.

Junior Prima Díjasok hangv, 3.Somlai Petra  fortepiano, Mozart, Haydn, Beethoven

Junior Prima Díjasok hangv, 3.Somlai Petra fortepiano, Mozart, Haydn, Beethoven

Jakobi Koncert Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin
Somlai Petra fortepianoestje

Somlai Petra fortepianoestje

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Zongoraművész.
Somlai Petra, Orfeo Zenekar, Vashegyi György (Haydn-Fesztivál)

Somlai Petra, Orfeo Zenekar, Vashegyi György (Haydn-Fesztivál)

PORT.hu Kft.
  • fortepiano

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!