művész


Crespo Rodrigo
2

Crespo Rodrigo

Született: 1973. november 17. (Budapest)

Színész, szinkronszínész, színigazgató.

Gyermekkorában vadászpilóta szeretett volna lenni, ezért jelentkezett a tatai katonai iskolába, ahová végül nem vették fel. Az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskolában folytatott tanulmányokat.
A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban kezdett el színészettel foglalkozni a Cilinder gyerekszínpadon, ahol többnyire idős karaktereket alakított. 1992-ben felvételt nyert…

 Tovább

Aktuális programok


Mohácsi István: Francia rúdugrás

Jászai Mari Színház - Népház

A Francia rúdugrásban három nő és három férfi van egymás mellett, alatt, felett, előtt, mögött, minden elképzelhető formációban. Összegabalyodva…

Színész, szinkronszínész, színigazgató.

Gyermekkorában vadászpilóta szeretett volna lenni, ezért jelentkezett a tatai katonai iskolába, ahová végül nem vették fel. Az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskolában folytatott tanulmányokat.
A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban kezdett el színészettel foglalkozni a Cilinder gyerekszínpadon, ahol többnyire idős karaktereket alakított. 1992-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Huszti Péter és Kerényi Imre voltak az osztályfőnökei. 1994-ben kezdett el a Madách Színházban játszani, 1996-ban diplomázott a Főiskolán. 2006-ig a Madách Színházban, majd a Győri Nemzeti Színházban és 2008-tól pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszik. Vendégszerepléseket is vállal, többek között a Pasztelli Színházi Társulás és a Thália Színház előadásaiban. Jelenleg a Jászai Mari Színház társulati tagja és igazgatója.

Díjai:
Vándor Pufi-díj (2003)
Kisfaludy Díj
Közönségdíj (2013)
Jászai Mari-díj (2017)
Tatabánya Kultúrájáért Díj (2017)

Szerepei a Jászaiban:
Pintér Béla: Szutyok - Attila, Irén élettársa
Mohácsi István: Francia rúdugrás - Roskovics Ákos
Mohácsi István: Francia rúdugrás - Rendező
Andrew Bovell: Ha elállt az eső - Henry Law
Ivan Viripajev: Részegek - Karl
Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból - ABRAM, a fia
William Shakespeare: Macbeth -
Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk -
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk - Menachem
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Almády
Friedrich Schiller: Stuart Mária - LEICESTER (Robert Dudley)
Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák - Borisz Trigorin, sikeres író
Spiró György: Az imposztor - Każyński direktor
Lázár Ervin azonos című meséje alapján írta Kolozsi Angéla: A kisfiú meg az oroszlánok - Dr. Kassai, Peti édesapja
Parti Nagy Lajos: Molière: Tartuffe - Tartuffe
Arthur Miller: A salemi boszorkányok - John Proctor, földműves
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos - Kalabuskin
Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája - August Strindberg
Anton Pavlovics Csehov: Sirály avagy 80 kiló szerelem - Trigorin, író
Tennessee Williams: A vágy villamosa - Orvos / Shep Huntleigh
Yasmina Reza: Az öldöklés istene - Alain Reille
Móricz Zsigmond: Rokonok - Dr. Kopjáss István
Molnár Ferenc: A testőr - A színész
Arthur Miller: Az ügynök halála - Biff
Henrik Ibsen: Nóra - Helmer, ügyvéd
Szép Ernő: Lila ákác - Csacsinszky Pali

Fontosabb szerepei:
Ayckburn: Mese habbal - Greg
Bart: Oliver! - Bill Sikes
Ludwig: Csillagok Buffalóban - Paul
Tennessee Williams: Üvegfigurák - Jim O’Connor
Miller: Édes Fiam - George Deever
Shakespeare: Hamlet, dán királyfi - Laertes
Fráter Zoltán: Boszorkányos esték - Karinthy Frigyes
Shakespeare: Lear király - Edmund
Jane Austen: Büszkeség és balítélet - Collins tiszteletes
Szép Ernő: Lila ákác - Csacsinszky Pali
Shakespeare: Szentivánéji álom - Demetrius
Schiller: Stuart Maria - Wilhem Cecil, Burleigh bárója
Enquist: A tribádok éjszakája - Agustus Strindberg
Matei Visniec: A kommunizmus története elmebetegeknek - Jurij Petrovszkij
Barrie Keeffe: A városban - lan
De Silva - S. Margohles - J. Levy - J. Fernandez: Fame - Jose

Film:
Kisváros (2001)
A Nagyasszony (2002)
Gino Bartali, az acélember (2006)
Ketten Párizs ellen(2008)
Zimmer Feri 2. (2010)
Mesés kalandozás Afrikában (narrátor)
Liza, a rókatündér (2015)

Televízió:
Kölyökidő - A jégpályák lovagja (1996)

A szabin nők elrablása

A szabin nők elrablása

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • SZENDEFFY ENDRE
A tribádok éjszakája

A tribádok éjszakája

Nemzeti Színház
  • August Strindberg
Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Arthur Miller: Az ügynök halála

Arthur Miller: Az ügynök halála

Jászai Mari Színház, Népház
  • Biff
Az öldöklés istene - Jászai Mari Színház

Az öldöklés istene - Jászai Mari Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Csizmás, a kandúr

Csizmás, a kandúr

Vörösmarty Mozi
  • Csizmás Kandúr magyar hangja
Francia Rúdugrás

Francia Rúdugrás

Móricz Zsigmond Színház
  • Roskovics Ákos
Henrik Ibsen: Nóra

Henrik Ibsen: Nóra

Jászai Mari Színház, Népház
  • Helmer, ügyvéd
Hófehérke meg a törpék

Hófehérke meg a törpék

Jászai Mari Színház, Népház
  • Törpe hangja
Így szerettek ők - Ady

Így szerettek ők - Ady

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Ady Endre
Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Kaktusz virága

Kaktusz virága

Jegycenter Kft.
  • Igor, Antonia szomszédja
Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Borisz Trigorin, sikeres író
Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

Jászai Mari Színház, Népház
  • Borisz Trigorin, sikeres író
Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)

Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Csacsinszky Pali
Mohácsi István: Francia rúdugrás

Mohácsi István: Francia rúdugrás

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező
Moliere: Tartuffe

Moliere: Tartuffe

Jászai Mari Színház, Népház
  • Tartuffe
Molnár Ferenc: A testőr

Molnár Ferenc: A testőr

Jászai Mari Színház, Népház
  • A színész
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Jászai Mari Színház, Népház
  • Almády
Móricz Zsigmond: Rokonok

Móricz Zsigmond: Rokonok

Jászai Mari Színház, Népház
  • Kopjáss István
MOST Fesztivál - Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

MOST Fesztivál - Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

Jászai Mari Színház, Népház
  • August Strindberg
Nóra

Nóra

Nemzeti Színház
  • Helmer, ügyvéd
Nóra - Tatabánya VSZF 2012

Nóra - Tatabánya VSZF 2012

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Helmer, ügyvéd
Nóra_2- Tatabánya - VSZF2012

Nóra_2- Tatabánya - VSZF2012

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Helmer, ügyvéd
Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Pintér Béla: Szutyok

Pintér Béla: Szutyok

Jászai Mari Színház, Népház
  • Attila, Irén élettársa
Portugál

Portugál

Győri Nemzeti Színház
  • Pap
Spiró György: Az imposztor

Spiró György: Az imposztor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Każyński direktor
Szép Ernő: Lila ákác

Szép Ernő: Lila ákác

Jászai Mari Színház, Népház
  • Csacsinszky Pali
SZÉP ERNŐ: LILA ÁKÁC

SZÉP ERNŐ: LILA ÁKÁC

Magyar Színház
  • Csacsinszky Pali
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

Jászai Mari Színház, Népház
  • Menachem
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Általános2
  • Tudós
VSZF 2014. (Tatabánya) Rokonok

VSZF 2014. (Tatabánya) Rokonok

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Dr. Kopjáss István
VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Tartuffe
VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Każyński direktor
Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Jászai Mari Színház, Népház
  • Alain Reille

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok