Künstler


Penke  Bence

Penke Bence

Színész.

Szinkronizál, focizik, egyetemre jár és néha zenél is - mindezt az intenzív Momentán élet mellett. Ő a társulat legfiatalabb tagja, de az éveket energiával és kíváncsisággal kompenzálja.

A KRE holland és színháztudomány szakos hallgatója. Már kicsi gyerekként színpadra és színházközelbe került. 8 éves korától…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Színész.

Szinkronizál, focizik, egyetemre jár és néha zenél is - mindezt az intenzív Momentán élet mellett. Ő a társulat legfiatalabb tagja, de az éveket energiával és kíváncsisággal kompenzálja.

A KRE holland és színháztudomány szakos hallgatója. Már kicsi gyerekként színpadra és színházközelbe került. 8 éves korától kezdve szinkronizál, játszik színházi előadásokban. Ő is járt Földessy Margithoz - fél éven keresztül Montvai Sacival együtt.

A színház idővel némileg háttérbe került, a szinkron viszont előtérbe. Filmekben, rajzfilmekben, animékben is szinkronizál, ismerhetjük például Jake-ként a Két pasi - meg egy kicsi című sorozatból vagy a Phineas és Ferb-ből.

2014-ben érettségizett a Xantus János Gimnáziumban, aztán irány a KRE holland és színháztudomány szaka, na meg a Momentán junior képzése. Mindemellett marad a szinkron, marad a sport- és fociszenvedély és ha ideje engedi, a zenélés is.
A színpadon gyors és csípős nyelvű, mindenki szeret vele filmes műfajokat és közéleti témákat érintő jeleneteket játszani. Mindig képben van. Szarkazmusa mellett mindig belefér, hogy a szeretetét is kimutassa.

Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • PÉTER
Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • PÉTER
Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • PÉTER
Huzatos ház

Huzatos ház

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • PÉTER
HUZATOS HÁZ

HUZATOS HÁZ

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • PÉTER
Huzatos Ház

Huzatos Ház

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • PÉTER
Oidipusz

Oidipusz

Nemzeti Színház zRt.
  • Gyerek

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!