Künstler


Mécs Károly
3

Mécs Károly

geboren: † 1936–2025

Színművész, rendező.

A budapesti Toldy Gimnáziumban, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában kezdte tanulmányait. 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályában. Már 1958-tól szerepelt a Nemzeti Színházban, 1960-tól a Petőfi Színházban, 1961–1963 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1963-tól a Thália/Arizona Színház és a Művész…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Színművész, rendező.

A budapesti Toldy Gimnáziumban, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában kezdte tanulmányait. 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályában. Már 1958-tól szerepelt a Nemzeti Színházban, 1960-tól a Petőfi Színházban, 1961–1963 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1963-tól a Thália/Arizona Színház és a Művész Színház tagja 1996-ig. Kilenc évig a szekszárdi német színház vezető színésze. Évekig volt a Budaörsi Játékszín társulatának tagja, ahol rendezőként is kipróbálhatta magát több alkalommal, emellett a Karinthy Színházban, a Nemzeti Színházban valamint a szolnoki Szigligeti Színházban is többször meghívott előadó. 2001 óta a Magyar Állami Operaházban is játszott. 2012-től a Dankó Rádió állomáshangja volt. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett.

2021 szeptemberében bejelentette a visszavonulását. A döntését azzal indokolta, hogy szeretné nyugalomban élni élete hátralévő részét.

Díjak elismerések:
Jászai Mari-díj (1970)
SZOT-díj (1973)
Érdemes művész (1977)
Kazinczy-díj (1995)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)
Kiváló művész (2002)
Kossuth-díj (2013)
Budapest díszpolgára (2013)
Cornelius-életműdíj (2015)
A Nemzet Művésze (2016)
Budapest II. kerület díszpolgára (2016)
Kossuth-nagydíj (2021)
A Magyar Filmakadémia életműdíja (2021)
Széchenyi-örökség Okmánya (2021)

"Árad a fény" - 200 esztendeje született Egressy Béni

Belvárosi Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

A kertész kutyája

Vígszínház
  • OTTAVIO, Diana intézője

A kertész kutyája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • OTTAVIO, Diana intézője

Kaland - Szigligeti Színház, Szolnok

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kádár Péter, orvostanár

Márai Sándor: Kaland

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Kádár Péter, orvostanár

MILY SÖTÉTEK URAM, A TE DÖNTÉSEID

E-Europe Kft.
  • G. Fr. Händel

Ők tudják, mi a szerelem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Hector Berlioz, halhatatlan

Tamási Áron: Vitéz lélek

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Tóth Ilonka - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

Győri Nemzeti Színház
  • Szerov, szovjet tábornok

Vitéz lélek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Ambrus

Vitéz lélek

Nemzeti Színház
  • Ambrus

Vörös és fekete

Vígszínház
  • A herceg

XŐk tudják, mi a szerelem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Hector Berlioz, halhatatlan

XŐk tudják, mi a szerelem (bérletes)

Budaörsi Latinovits Színház
  • Hector Berlioz, halhatatlan

Zenés gálaest -az Éjszakai Színház produkciója Ternyák Zoltán emlékére

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!