Koós János

Koós János

Koós János (Gyergyószárhegy, 1937. november 20. –) magyar énekes, humorista, színművész. Felesége Dékány Sarolta énekesnő. Lányuk Koós Réka énekesnő, színésznő, a szülők hivatásának folytatója.

Korai évek:

Koós János Kupsa János néven született 1937. november 20-én Gyergyószárhegyen Kupsa János és Bartis Karola gyermekeként. Már gyermekkorában sok…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Koós János (Gyergyószárhegy, 1937. november 20. –) magyar énekes, humorista, színművész. Felesége Dékány Sarolta énekesnő. Lányuk Koós Réka énekesnő, színésznő, a szülők hivatásának folytatója.

Korai évek:

Koós János Kupsa János néven született 1937. november 20-én Gyergyószárhegyen Kupsa János és Bartis Karola gyermekeként. Már gyermekkorában sok időt töltött Miskolcon, a Mindszent tértől 100 méternyire lévő Kupsa-házban. (Az m1 2012. január 19-i DTK műsorában elmesélte, hogy november 20-án született, de a jegyző úgy berúgott - János apjával -, hogy rosszul írta be.)

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója 1957-1958 között, ahol tanára volt Szeszler Tibor. Majd a Zeneművészeti Főiskola Oboa Szakán hallgatott, ott Schwáb Nándor tanította.

Országos Pénzügyőr Zenekar kötelékében játszott 1957-1960 között. Később paródiákat is rendszeresen játszott. 1960-ban Vico Torriani-t parodizálta, s ettől az évtől kezdve a Kamara Varieté tagjaként dolgozott.

Sikerek:

Első sikereit táncdalfesztiválokon indulva aratta; kétszer első díjat nyert. 1961-ben megjelent első nagy slágere a Micsoda nagyszerű dolog. 1966-ban a legjobb énekes díjat is megkapta. Énekesi karrierjével párhuzamosan színészként is tevékenykedett; Az oroszlán ugrani készül (1969), Bűbájosok (1969), A gyilkos a házban van (1970) filmekben is szerepelt.

Hofi Gézával is itt találkozott, akivel duót alakítva vált ismertté, majd csatlakozott hozzájuk Kovács Kati és elkészítették 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás című zenés rádiójátékot, ami hanglemezen csak 1989-ben jelent meg. Később más dalok társaságában 1996-ban a Próbálj meg lazítani című CD-n adták ki. Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. 1982-1985 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt, színész és humorista szerepben.

Énekesi karrierje a mulatós nóták felé fordult.

1999-2000 között az RTL Klub televíziónál kéthetente énekelt a Koóstoló című műsorral. 2002-ben a Magyar Televízióban havonta szerepelt a Koós Klubbal.

Hat nagylemeze, számos kislemeze került kiadásra; televíziókban gyakran szerepelt, sőt műsorokat is vezetett, de a legnépszerűbb a hatvanas évek elején volt.

Magánélete:

1971-ben vette feleségül Dékány Sarolta énekesnőt. Gyermekei: Koós Réka (1973) és Koós Gergő (1976).

Hobbija a vitorlázás, szurkolás a Fradinak és a tenisz.

Támogatta a Magyar Televízió elnöki székére pályázó Friderikusz Sándort. (nyilatkozata itt olvasható)

Díjai:

Táncdalfesztivál - Előadói-díj (1966)
Tácdalfesztivál - Első-díj (1968)
Táncdalfesztivál - Előadói-díj (1968)
Táncdalfesztivál - Első-díj (1969)
Artisjus Zenei Életműdíj (2005)
Tabu-Életműdíj (2011)
Magyar Tolerancia Díj (2011)
a Hungarotontól életműlemezt és a Rock Csillagok falára „tenyerelhetett”.
Zámbó Jimmy-díj (2012)

Albumai:

Guliver és a hat törpe (1971)
Az én utam (1973)
Kell néha egy kis csavargás (1976)
Koós III. (1979)
Kislány a zongoránál (1982)
Koós IV. (1983)
Jubileum (1985)
Jó estét Mikroszkóp (1986)
De jó így együtt (1988)
Nem tudok én megjavulni (1990)
Kabaré sok slágerrel (1992)
Nótáskedvű volt az apám (1993)
Próbálj meg lazítani (1996)
Érzés (2001)
Elfelejtett dallamok (2003)

Slágerei:

Szenes Iván szövegeivel

Annyi ember él a földön. (Zeneszerző: Dobos Attila), 1966-os Táncdalfesztivál 2. díj
Én aki nála jártam. (Nádas Gábor)
Kislány a zongoránál (Lovas Róbert)
Nem vagyok teljesen őrült. (Lovas Róbert)
Sír a telefon
Akit szeretnek a lányok
Kapitány
A szívem egy vándorcigány
Taka Taka
Mondjátok meg Máriának
De jó így együtt
Egy szál gyufa
Mi férfiak

Filmjei:
Játékfilmek:

Nem ér a nevem (1961)
A szélhámosnő (1963)
Az oroszlán ugrani készül (1969)
Bűbájosok (1970)
A gyilkos a házban van (1971)
Fuss, hogy utolérjenek! (1972)
Nyári kaland (1972)
Lila ákác (1973)
Apám beájulna (2003)

Tévéfilmek:

Irány Mexikó! (1968)
Még mindig aktuális... (1976)
A hátvéd halála és feltámadása (1981)
Kisváros (1994)
TV a város szélén (1998)

Televízió:

1970 Egy férfi és egy nő (Kovács Katival)
1999 - 2000 Koóstoló
2002 Koós Klub

Csak egy tánc volt

Csak egy tánc volt

Vörösmarty Színház
Színész
Csak egy tánc volt

Csak egy tánc volt

Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Művészéletek - életművészek: Koós János

Művészéletek - életművészek: Koós János

Óbudai Kultúrális Központ
Énekes
Sanzon sansz

Sanzon sansz

Magyar Állami Operaház
Közreműködik

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ