Künstler


Károlyi Amy

Károlyi Amy

geboren: † 1909–2003

Költő, műfordító.

Weöres Sándor költő felesége volt. Károlyi Amy Budapesten szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd Bécsben folytatta tanulmányait. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Első verseit 1940-ben Babits Mihály közölte a Nyugatban. Írt meséket, gyerekkönyveket, verses képeskönyvet, de műfordítóként is jelentős…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Költő, műfordító.

Weöres Sándor költő felesége volt. Károlyi Amy Budapesten szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd Bécsben folytatta tanulmányait. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Első verseit 1940-ben Babits Mihály közölte a Nyugatban. Írt meséket, gyerekkönyveket, verses képeskönyvet, de műfordítóként is jelentős a munkássága.

Számos díjjal ismerték el: 1981-ben József Attila-díjat kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át, 1996-ban Arany János-díjat kapott, 1997-ben Salvatore Quasimodo-életműdíjban részesült.

Pomádé király

Pomádé király

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szövegét Andersen meséje alapján írta
Pomádé király új ruhája

Pomádé király új ruhája

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró
Pomádé király új ruhája

Pomádé király új ruhája

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró / Librettist
Pomádé király új ruhája (hangv.)

Pomádé király új ruhája (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró
Ránki Gy.: Pomádé király új ruhája

Ránki Gy.: Pomádé király új ruhája

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró
Ránki György: Pomádé király új ruhája

Ránki György: Pomádé király új ruhája

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szövegét írta
Ránki: Pomádé király új ruhája / King Pomade's new clothes

Ránki: Pomádé király új ruhája / King Pomade's new clothes

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!