Juhász Illés

Juhász Illés

Született: 1968. május 22.

Színész. Szegeden született.

Életpályája:

1986-ban érettségizett a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 1986–1988 között az Arany János Színház Stúdiójának tagja volt. 1988–1989-ben a Gór Nagy Mária Színitanoda tagjaként kapta meg a Magyar Színészkamara Színész I. minősítését. 1988/89-ben játszott az Angyalbőrben című magyar sorozatban. 1991–1998 az első…

 Tovább

Aktuális programok


A Herner Ferike faterja

A Herner Ferike faterja - groteszk komédia Szerző: Háy János

Csókos asszony

Szerző: SZILÁGYI LÁSZLÓ − ZERKOVITZ BÉLA Műfaj: operett két részben

Színész. Szegeden született.

Életpályája:

1986-ban érettségizett a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 1986–1988 között az Arany János Színház Stúdiójának tagja volt. 1988–1989-ben a Gór Nagy Mária Színitanoda tagjaként kapta meg a Magyar Színészkamara Színész I. minősítését. 1988/89-ben játszott az Angyalbőrben című magyar sorozatban. 1991–1998 az első magyar szappanopera, a Família Kft. főszereplője. (Vili szerepében), 1999 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Családja:

Első házasságában két lánya született: Janka (1995) és Johanna (1997). 2001-ben elvált.

2003-ban újra házasságot kötött. Felesége Szabó Judit színésznő. Közös gyermekük: Eszter 2006. október 12-én született.

Színházi szerepei:

Hair – GNM Színitanoda
Grease – GNM Színitanoda
Família-musical
Pinter: Étellift (Ben) rendezte: Neuman Péter
Verebes: Üzenet (Szabó) rendezte: Kolos István
Egressy: Sóska, sültkrumpli (Bíró) rendezte: Koleszár Bazil Péter
Teaház az augusztusi holdhoz (Sakini) rendezte: Galambos Zoltán

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott szerepek:

Kosztolányi Dezső: Édes Anna (Druma) rendezte: Guelmino Sándor

1999/2000

Fejes-Presser-Sztevanovity: Jó estét nyár, jó estét szerelem (Orvos) rendezte:Kerényi Miklós Gábor
Korniss Mihály: Körmagyar (Fiatal elvtárs) rendezte: Horváth Péter
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában (Leventeoktató) rendezte:Varsányi Anikó
Purzsinszky: Fekete király (Somogyi tanácsnok) rendezte: Salamon Suba László
Szigligeti: Liliomfi (Ifjú Swartz) rendezte: Szilágyi Tibor
Kiss Anna: Basarózsák (Török) rendezte: Horváth Péter
Feydeau-Schwajda-Fekete: Egy hölgy a Maximból (Monsieur Courtoise) rendezte: Iglódi István

2000/2001

Szabó Magda: Sziluett (Hunzmayer, Fáy) rendezte: Varsányi Anikó
Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (Idomeneus, krétai fejedelem) rendezte: Kőváry Katalin
Shakespeare: Lóvátett lovagok (Longaville) rendezte: Kozák András
Balogh-Kerényi-Lázár-Ferencz: Csíksomlyói passió (Bélpoklos, Leprás, Pásztor, 3. Sátány ) rendezte: Szélyes Imre
Andersen-Adorján Viktor: A császár új ruhája (III. Fényeskedő Balambér Császár) rendezte: Adorján Viktor
Szirmai-Bakonyi-Gábor: Mágnás Miska (Gusztáv) rendezte: Iglódi István

2001/2002

Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn ( Mendel, a rabbi fia) rendezte: Balázs Péter
Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok (Parancsnok) rendezte: Szélyes Imre
Csehov: Sirály (Medvegyenko) rendezte: Kozák András
Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú (Devernyák) rendezte: Kozák András
Lázár Ervin: Bikfi-bukfi bukferenc (Dömdödöm) rendezte: Adorján Viktor
Bakonyi-Heltai-Kacsóh: János vitéz (Gazda I., Szellem I., Tábornok) rendezte: Balikó Tamás

2002/2003

Békeffi-Kellér-Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Mérő) rendezte: Kozák András
Csiky Gergely: A nagymama (Pincér) – szerepátvétel rendezte: Balázs Péter
Frank-Pozsgai-Walla: Jézus tanítványai (Martin) rendezte: Félix László
Goldman: Az oroszlán télen (Gottfried) rendezte: Esztergályos Károly
Jókai-Földes: A kőszívű ember fiai ( Pallwitz Ottó) rendezte: Kozák András
Rejtő-Nádassy-Eisemann-Nóti-Nemlaha: Kabaré kávéház
Kodály: Háry János (Napóleon) rendezte: Balikó Tamás

2003/2004

C.Schittenhelm-Pozsgai: Az éjszaka lánya (Öregember, Strici, Rendőr) rendezte: Pozsgai Zsolt
Exupery: A kis herceg (Pilóta) rendezte: Nagy Katalin
Shakespeare: Szeget szeggel (Őrmester) rendezte: Galambos Péter
Hellstenius: Bolondok háza (Frank) rendezte: Telihay Péter
Müller Péter:A vihar kapujában (Pap) rendezte: Kolos István
Heltai: A Tündérlaki lányok (Petrencey Gáspár) rendezte: Kolos István
Kander-Ebb-Fosse: Chicago (Amos Hart) rendezte: Szurdi Miklós

2004/2005

Shakespeare: Szentivánéji álom (Vackor) rendezte: Galambos Péter
Moravetz: Házastársat adok-veszek /rádiójáték/ (Rezsőke) rendezte: Szurdi Miklós
Kosztolányi: Édes Anna (Druma) rendezte: Guelmino Sándor
Verne: 80 nap alatt a Föld körül (Több szerepben) rendezte: Lendvay Zoltán
Bernstein: A csodák városa (Lonigan rendőr) rendezte: Szurdi Miklós

2005/2006

Vörösmarty: Csongor és Tünde (Balga) rendezte: Vladislav Troitskij
Terje Nordby: Jégszirom (Andreas) rendezte: Valló Péter
Szomor-Szurdi-Valla:Diótörő és egérkirály(Apa és Király, Pantalone) rendezte:Szurdi Miklós

2006/2007

Ábrahám-Földes-Harmath: Viktória (Állatorvos) rendezte: Moravetz Levente és Szurdi Miklós
Moldova György: Malom a pokolban (Deseő) rendezte: Kolos István
Döme Zsolt - Szurdi András - Szakál Attila: Kísértet tangó (Dedi) rendezte: Szurdi Miklós
Shakespeare: III.Richárd (Clarence gyilkosa 2) rendezte: Szurdi Miklós

2007/2008

Turgenyev: Egy hónap falun (Golubov) rendezte: Kolos István
Feydeau: Bolha a fülbe (Finache doktor) rendezte: Réczei Tamás
Elton John-Tim Rice: Aida (Amonasro) rendezte: Szurdi Miklós és Szomor György
David Gieselmann: Kolpert úr (Bastian Mole) rendezte: Csiszár Imre

2008/2009

Dickens: Copperfield David (Dr. Chilip) rendezte: Kolos István
Gogol: A revizor (Dobcsinszkij) rendezte: Koltai Róbert
Schiller: Stuart Mária (Amias Paulet) rendezte: Szűcs Gábor

Televízió- és filmszerepei:

1988-1989 Angyalbőrben (Klammer Péter) rendezte: Szurdi Miklós és Gát György
1991 Hamis a baba (rendőr) rendezte: Bujtor István
1991-1998 Família Kft. (Vili) rendezte: Szurdi Miklós

Díjak, kitüntetések:

Az évad legjobb alakítása – 2006.
Fejér megyei Hírlap Aranyalma Díj – 2006.

A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Vörösmarty Színház
Akela
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
Színész
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
Simon, pénzközvetítő, Rendbiztos
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
Sztyopa, Zagrigov, Kövér, Patkányölő
A padlás

A padlás

Veszprémi Petőfi Színház
Robinson, a gép
A Padlás

A Padlás

Vörösmarty Színház
Robinson, a gép
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Vörösmarty Színház
Színész
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Bor, Mámor, Szerelem - kis esti operett koktél

Bor, Mámor, Szerelem - kis esti operett koktél

New Orleans Club
Színész
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
Don Raimundo de taxis, főpostamester
Hamlet

Hamlet

Vörösmarty Színház
Bernardo, Első színész, Nemesúr
Hamlet - Székesfehérvár

Hamlet - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
Bernardo, Első színész
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Vörösmarty Színház
Csendőr
Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Thália Színház Nonprofit Kft.
Csendőr
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Vörösmarty Színház
Williams ápoló
Lili bárónő

Lili bárónő

Vörösmarty Színház
Bonchiday Elemér báró, Klein
Macbeth

Macbeth

Clubcsomag
Siward, Northumberland grófja, az angol hadak vezére; Százados; Első gyilkos
Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Simon, pénzközvetítő, Rendbiztos
My Fair Lady

My Fair Lady

Vörösmarty Színház
Harry
MY FAIR LADY

MY FAIR LADY

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Harry
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
Philibert du Croisy/Bartholomé atya, vándorprédikátor
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
Philibert du Croisy/Bartholomé atya, vándorprédikátor
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Csendőr
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Csendőr
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Gyulai Várszínház
Csendőr

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ